Kihullottak a csontvázak a szekrényből: a Népszava főszerkesztő-helyettese szerint a p*dofília csak egy betegség (VIDEÓ)

„Na, helyben vagyunk” – jegyezte meg Horváth Gábor szavai kapcsán az Alapjogokért Központ főigazgatója.

A társadalmi többség akaratának szereznének érvényt.
Lesöpörték a kormánypártok a nyolc ellenzéki párt által kidolgozott, arányosabb választási rendszerről szóló javaslatot – ennek kapcsán a Hír TV-ben Kálmán Olga vendége volt Gulyás Márton ellenzéki aktivista, a Közös Ország Mozgalom alapítója.
Gulyás szerint a Fidesz-KDNP nem veszi figyelembe a változást akaró társadalmi töbség akaratát, pedig az ellenzéki pártok „példaszerűen” vettek részt a javaslat kidolgozásában. Az aktivista kijelentette, meg szeretné találni azokat az együttműködési pontokat a politikában, amelyre egyébként a társadalom vágyik.
Egyúttal bejelentette: november 18-án a Gödör Klubban rendezvényt szervez a mozgalom, ahol a Közös Ország Mozgalom konkrét javaslattal fog előállni, hogy az ellenzéki együttműködés kérdéseire választ adjon. Gulyás egyúttal leszögezte: szombaton nem tüntetésre készülnek, hanem inkább gyűlést szeretnének tartani.