Azt mondta, néhány éve megtisztították a terepet és Andy Vajna egyeduralkodóvá vált a kaszinóbizniszben. Nem elég, hogy így több tízmilliárd forintot rak el a kormánybiztos, de most a nemzetgazdasági miniszter döntésével 1,7 milliárd forint adó megfizetése alól is mentesült – tette hozzá.
Bangóné Borbély Ildikó felidézte, egy 2015-ös írásbeli kérdésére Varga Mihály azt közölte, ha sikeres lesz Andy Vajna kaszinós vállalkozása, akkor az abból befolyó adót a gyermekétkeztetésre fordítják. 2017-ben ezt az 1,7 milliárd forintot azonban nem a gyerekekre költi a kormány, hanem mentességet ad a megfizetése alól Andy Vajnának – fejtette ki.
A szocialista politikus kifogásolta Andy Vajna feleségének az egyik közösségi portálon közzétett, a fánkozóját reklámozó fotóját, amelyen a képviselő szerint Vajna Tímea „az étellel játszott”. Étellel magyar ember nem játszik, nagyon rossz üzenete van – tette hozzá, majd úgy fogalmazott: „addig amíg az adófizetők pénzét ellopják, még arra is van mersze ennek a nőnek, hogy az étellel játsszon”.
Bangóné Borbély Ildikó szerint „túl sokat lopott már” Andy Vajna, ezért „legyen szíves” cipősdobozokba tett ajándékokkal abból visszaadni a rászoruló családoknak.