Az MSZP kirúgta Nyakó István sajtófőnököt

2017. október 17. 22:55

A szocialista párt megvált kedden Nyakó István sajtófőnöktől, miután az országos szervezet nevében cinikus közleményt adott ki a DK-s Gréczy Zsoltra reagálva.

2017. október 17. 22:55

A Zoom.hu értesülései szerint Molnár Gyula az MSZP elnöke hétfőn azután döntött úgy, hogy azonnal megválik a párt sajtófőnökétől, miután az MSZP gúnyos közleményt adott ki Gréczy Zsolt DK-szóvivőre reagálva.

Az ügy előzménye, hogy az MSZP szekszárdi szervezete hivatalos Facebook-oldalán teret adott annak a pletykának, hogy Gréczy Zsolt DK-szóvivő múlt pénteken fideszesekkel bocsátkozott tárgyalásokba. Gréczy tagadta a vádakat, és perrel fenyegette meg az MSZP-t.

Az MSZP országos szervezete ezután cinikus közleményt adott ki:

Foglalkozzunk inkább Orbán leváltásával! Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett. Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta – a bíróság dönteni fog” – állt a közleményben, amely Nyakó István eltávolításához vezetett.

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. október 19. 15:44
Egy eredeti ős-magyar szó jelentésváltozatai: GYULA: A Törzsszövetség azon vezetője, aki a hadakat vezényli. vezértársa a KÜNDÜ-a bíró, a szakrális fejedelem. Handó Tündét is azért tették az összes bíró vezetőjének, hogy ne lehessen egy susnyát járt alpári(modorú-nem illetőségű) X párti akárki ne szóljon emígyen neki:Hallja Kend! De visszatérve a molnárgyulához-azért írom csupa kisbetűvel,hogy jobban érzékelhető legyen a lesajnálása. Egy cipőpucoló szobainas -ráadásul még nem is a FŐNÖK,csak a jobbkeze pöccentette le Nyakó elvtársat a kukába....
még fokozza
2017. október 18. 18:27
Nem lesz könnyű pótolni. De így jár aki cinikus a DK-val. Hajrá DK!
nyugalom
2017. október 18. 14:39
Az mszp vegrejajtotta a dk diktatumat, mostantol nem beszelhetunk ket partrol, osszebutoroztak, gyozott a dk. Az mszp meghunyaszkodott, mert kicsi lenni....
zolizolizoltan
2017. október 18. 14:37
Tisztogatnak az MSZP-n belüli gyurcsányisták és főleg megfélelmítik, aki meg mer mukkanni a DK-val szemben. Molnár Gyula most mutatja meg az igazi arcát. Már várom a közös szelfizését az szdszes Lakos Imrével, az oligarcha Leisztinger Tamással és az élettársával, egyúttal Molnár volt titkárnőjével, Tüttő Katával a Kopaszi gáton.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!