Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért álltak ki ellenzéki képviselők

2017. október 31. 13:50

A nők elleni, valamint a családon belüli erőszakról szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálását követeli az ellenzék.

2017. október 31. 13:50

Közös sajtótájékoztató keretében szorgalmazták a nők elleni, valamint a családon belüli erőszakról szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálását az MSZP, az LMP, valamint a függetlenek padsoraiban ülő országgyűlési képviselőnők kedden.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) arra mutatott rá: hetente egy nő és havonta egy gyermek hal meg bántalmazásban Magyarországon, és minden ötödik nő van kitéve szexuális zaklatásnak. Szólt a média felelősségéről is, felháborítónak ítélve, hogy a Marton László rendezővel kapcsolatos zaklatási ügyről a közmédia nem adott tájékoztatást. 

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese is azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetek hazai és nemzetközi szexuális zaklatási botrányai mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A kormány három éve írta alá az Isztambuli Egyezményt, amelynek ratifikálása mindössze 8 milliárd forintot igényelne – mutatott rá, emlékeztetve arra, hogy a kabinet egyik tagja tavasszal az őszi parlamenti szezonra ígérte azt. 

Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa szerint a nők elleni erőszak nem a fizikai bántalmazással kezdődik, hanem azzal, ha egy társadalom megengedi a lányokat nyíltan prostitúcióra buzdító puncs.hu internetes oldal hirdetéseinek közzé tételét. Ezeket a reklámokat uniós forrásból finanszírozták – folytatta, és kijelentette: ha ilyen magas szinten fonódik össze a közpénz és a prostitúcióra buzdítás, az „felülről üzeni azt”, hogy a nőket tárgyiasítani lehet. 

Szelényi Zsuzsanna független képviselő arra mutatott rá, hogy nem kell a rivaldafényben állni ahhoz, hogy szexuális zaklatás érjen valakit, ez iskolás lányok, hivatali dolgozók problémája is. Ezért egyértelműen ki kell állni a szexuális, a fizikai de a verbális zaklatás ellen, amely, bár a férfiakat is érinthető, elsősorban a nők az áldozatai.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. november 01. 03:47
Nő létemre hányingerem van ezektől az u.n. feministáktól. Miért nem arra koncentrálnak, hogy a nők ne hagyják sem magukat, sem gyermeküket a partnertől ütlegelni? Nem kötelező egy férfivel együtt élni, aki verekszik. Nekem nem indok, hogy akkor mi lesz velünk? Az a nő, amelyik az első elcsatanó pofon után nem hagyja ott a partnerét, az megérdemli a sorsát. Lehet, keményen hangzik, de én igen is ezt tartom járható útnak, a lánygyerekeinket önbizalomra nevelni. A mai társadalomban a nőknek ugyan úgy dolgozniuk kell, mint a férfiaknak, így nem lehet hivatkozási alap a pénzbeli függőség. Hogy a fenntieket alátámasszam: a lányom 3 éve élt együtt az első barátjával, amikor elcsattant az első és egyetlen pofon. Azonnal felhívott minket, az apja pedig azonnal ment és haza költöztette. És meg sem fordult a fejében, hogy ismét összeköltözzön a barátjával, mert tudta, aki egyszer üt, az fog máskor is. Ma, 10 évi házasság után, két gyermek anyukájaként, rendezett családi életet él.
Szerintem
2017. október 31. 18:42
Itt olvasható, mik a tapasztalatok a következményeiről olyan országban, ahol már ratifikálták az Isztambuli Egyzeményt: http://valodiegyenloseget.hu/2017/03/11/igy-rombolja-le-az-isztambuli-egyezmeny-a-jogrendszert-es-a-tarsadalmat/ Részlet belőle: "Maria Sanahuja a Barcelonai tartományi bíróság bírónője kifejti, hogy súlyos mértékben sérült a férfiak igazságos eljáráshoz való joga, mert sokszor figyelembe sem veszik a vallomásaikat, a bírósági eljárás kizárólag a nők előjogaira, peres akaratára koncentrál. A nők túl sok jogosítvánnyal rendelkeznek, amelyekkel módszeresen visszaélnek és emiatt a bíróságok rendszeresen hoznak téves döntéseket. Megengedhetetlennek gondolja, hogy a Spanyol államban a nők a férfiak elleni fegyverként használják fel a törvényeket és a gyermekeket. Mindeközben az egész jogrendszer arra ösztönzi a nőket, hogy ha valaki csak rájuk kiabál, máris rohanjanak a rendőrségre és tegyenek büntetőjogi feljelentést. (Az Isztambuli Egyezmény pénzügyi támogatást, lakhatási támogatást, munkahely-keresési támogatást, tehát összetett anyagi előnyöket irányoz elő minden nőnek, aki áldozatnak vallja magát.) ... egyértelművé vált, hogy a “gender erőszak törvény” semmilyen javulást nem hozott a társadalmi viszonyokban, éppen ellenkezőleg, minden társadalmi probléma nagy mértékben fokozódott: például sokkal több nőt vernek meg, a gyermekek zaklatásával járnak a családjogi intézkedések, a nagyszülők érdekei is nagy mértékben sérültek… Öt évvel a “gender erőszak törvény” megalkotása után már mindenki kristály tisztán láthatta, hogy a törvény megbukott. Meggyőződése, hogy a törvénykezés és a jogalkalmazás évek óta megsérti az alapvető emberi jogokat."
Megtalálta
2017. október 31. 16:30
"A kormány három éve írta alá az Isztambuli Egyezményt, amelynek ratifikálása mindössze 8 milliárd forintot igényelne..." Tessék??? Eleve miért is kéne egy férfigyűlölő egyezményt ratifikálnunk, na de 8 milliárdba kerül? Mi a francnak fizetnénk egy fillért is ezért a szarért???
puszika
2017. október 31. 16:24
És ha ratifikálják akkor minden erőszak megszűnik?? Ez a szavazatgyűjtés "sine qua non"-ja!! Átlátszó ez elvtársnők!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!