Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbik, de főleg annak elnöke komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy radikális pártját konszolidálja, de "egy szájból víz és tűz nem jöhet". A Jobbikkal „eszük ágában sincs” semmilyen alkut kötni, mert világlátásuk és szemléletük nem illeszthető a demokratikus erőkéhez – fűzte hozzá.
Az ellenzéki politikus, volt kormányfő kijelentette, hogy kormányváltás esetén az oktatásban könnyű lesz gyors változásokat elérni. Mint mondta, sokkal nehezebb lesz rendet tenni az egészségügyben, mert jelenleg drámai a helyzet, az ágazatból sok pénz hiányzik, de egy választási ciklus alatt jobb lehet az ellátás, rövidebbek lehetnek a várólisták, és a dolgozók is „megfizetettek” lehetnek.
Gyurcsány Ferenc gyors változásokat vár a média világában is, ahol „pártpropaganda-gépezet” helyett színes, demokratikus és „a hatalmat ellenőrző” médiát fognak kialakítani. A bérekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy állami beavatkozással is csak óvatos emelés képzelhető el, miközben a nyugdíjak esetében sem drasztikus emelést, sem 13. havi juttatást nem ígérnek, mert nem lesz rá pénz.