Gyűjti az aláírásokat a Jobbik a bérunióhoz

2017. szeptember 13. 14:08

A Jobbik azok támogatását kéri, akik véget akarnak vetni az „olcsó munkaerőre épülő gazdasági filozófiának”.

2017. szeptember 13. 14:08

A Jobbik állandó standot állított a budapesti Nyugati téri aluljáróban, ahol az európai bérkezdeményezéséhez gyűjt aláírásokat.

Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért célzó kezdeményezést papíralapon eddig mintegy 50 ezren támogatták, elektronikusan pedig több mint 10 ezren írták alá. A politikus azok támogatását kérte, akik véget akarnak vetni az „olcsó munkaerőre épülő gazdasági filozófiának”.

Magyarországon új gazdasági programra, az unióban pedig új kohéziós politikára van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság termelékenysége, versenyképessége növekedni tudjon - hangoztatta. Kérdésre azt is kifejtette, hogy 2018. május 22-ig van lehetőségük aláírásokat gyűjteni a partner országokban, Bulgáriában már elindult, Lengyelországban és Horvátországban jövő héten kezdődik a gyűjtés.

A politikust kérdezték a Jobbik betelepítési kvótával kapcsolatos álláspontjáról. Gyöngyösi Márton elmondta: továbbra is azt képviselik, hogy el kell utasítani a kvótákat, de csak úgy, hogy nem nyitnak kiskaput a letelepedési kötvényeken keresztül. Az Európai Bíróság ítélete után új helyzet állt elő, újra lehetőség van az alaptörvény módosítására olyan módon, hogy „se szegény, se gazdag migráns ne jöhessen be” – magyarázta, hozzátéve: a parlament szeptemberben vagy októberben tárgyalhatja a vonatkozó javaslatukat.

(MTI)

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. szeptember 14. 04:02
Egy érdekes beszélgetést láttam a Quer-Denken tv-ben, a diesel autók gyártásáról és forgalmazásáról NO-ban. Merkel és kormánya rendeletet adott ki, hogy 2030-ig meg kell szüntetni ezen autók gyártását. Érdekes módon egyik autógyártó cég sem szisszent fel. Vajon miért nem? Talán azért, mert csak NO-ban szünik meg a diesel gyártása és forgalmazása, de a világ más részein nem? Talán most akkor lehetőség nyilik arra, hogy a termelést átírányítsák más országokban, pl. kelet európaiba és ezzel lehetőség nyilik a bérek lenyomására? Ha ez megvalósul, akkor bejön Vona béruniós követelése, mert a mérvadó a kelet európai lesz.
Mich
2017. szeptember 13. 23:21
Gagyi nácik... még azt a gazdaságot is megfúrnák, ami van...?!
bunko_jobbos
2017. szeptember 13. 21:19
1. Mindig mondtam, hogy a Jobbik prolipárt. 2. Ha véletlenül megvalósulna (ami persze sosem lesz), akkor kb. másnap menne csődbe az ország. Lásd Venezuela, ahol annyira védik a szegény embereket, hogy 2 év alatt 5 kilóval csökkent az átlagsúly. 3. Egy célja van vele, hogy minél többen beszéljenek róluk ez által a blődség által. Úgyhogy inkább ne is foglalkozzunk velük.
Morgen
2017. szeptember 13. 21:15
Eszem megáll! Még van olyan ember, aki elhiszi, hogy abban az EU-ban, amelyikben az elsődleges szempont a nyugati tőke kiszolgálása (eddig európai , komoly szakemberekkel és a kohéziós alpból származó pénzek visszaszolgáltatásával), most a dolgozó volt kelet-európai ember fog állni? Bolondok mindenhol vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!