Balog Zoltán: Magyarország az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni

2017. szeptember 29. 10:57

Ma a világban négy keresztényből hármat üldöznek, de ezt Nyugaton kevesen tudják – mondta Balog Zoltán, amikor a Szent István-bazilikában hetvenkét közel-keleti keresztény fiatalt köszöntött, akik szeptemberben Magyarországon kezdtek tanulni.

2017. szeptember 29. 10:57

Magyarország az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A miniszter a Szent István-bazilikában azt a 72 közel-keleti keresztény fiatalt köszöntötte, akik a magyar állam ösztöndíjasaiként szeptemberben kezdték meg tanulmányaikat különböző magyar egyetemeken.

Balog Zoltán hangsúlyozta: az ösztöndíjasok olyan országokból érkeztek, ahol a kereszténység napi megélése hátrányok elszenvedésével és veszélyekkel jár. Ma a világban négyből három keresztény üldöztetésnek van kitéve, és a nyugati világ keveset tud minderről – mondta.

A diákok a bazilikában latin nyelvű szentmisén vettek részt, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrált. Erdő Péter a fiatalokat köszöntve kiemelte: a kommunizmus hosszú évtizedei alatt a világegyháztól elszigetelt magyar katolikusoknak nagy szüksége van arra, hogy kapcsolatot teremtsenek más népek katolikus híveivel. „Fontos, hogy a mai nemzedék átélje, hogy egyetlen keresztény családba tartozunk, közös a hitünk és a küldetésünk” – fogalmazott.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2017. szeptember 29. 16:51
Inkább mentsük meg a táltosokat.
Zokni
2017. szeptember 29. 13:52
"Balog Zoltán: Magyarország az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni " - írják. Ahogy nézem a képet, és olvasom megint ezt a keresztényüldözéses mantrát, azt gondolom, hogy inkább "ütődöttet" kellett volna mondani.
madarasi.abel
2017. szeptember 29. 13:44
Azért jegyezzük meg ezt a napot. Magyarországon egyes emberek megfenyegettek egy embert, megfélemlítették és kárt tettek a tulajdonjaiban, mert az valami olyasmit akart tenni, amit a törvény nem tilt. "Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” - mondta a magyar miniszterelnök. Erre emlékezzetek akkor ezután MINDIG, amikor valaki határozottan, hangosan és érthetően kifejezi a véleményét. Mostantól pl. az utcai zavargások is megszűnnek, hisz csak határozott, hangos, és érthető véleménynyilvánítások történnek majd. A kurva anyját ennek a köcsögnek, hogy neki semmi sem drága.
madarasi.abel
2017. szeptember 29. 12:58
"a 72 közel-keleti keresztény fiatalt köszöntötte" remélem hazamennek, nincs szükségünk kulturálisan idegen migráncsokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!