Egy fiatal nő a magyar áldozata a kedd este Madeira szigetén, egy vallási ünnepségen történt balesetnek – mondta el a lisszaboni magyar nagykövetség munkatársa szerda délelőtt az M1 aktuális csatornának. Fürjes Róbert azt is közölte: a hivatalos információk szerint vizsgálatot rendeltek el a 200 éves fa kidőlésének ügyében. Kifejtette: a körülményekről annyit tudnak, hogy Nagyboldogasszony ünnepén hatalmas tömeg gyűlt össze Madeira szigetén, s egy 200 éves tölgyfa rádőlt a tömegre. A portugál sajtóban megjelent az is, hogy nyáron a helyi önkormányzathoz több jelzés is érkezett, hogy a fa nagyon rossz állapotban van, ezért tenni kellene valamit az ünnep előtt – amelyen várhatóan tömegek vesznek részt –, az illetékes hatóságok viszont nem tettek semmit.
A nagykövetség munkatársa az egyik kórházban szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatóról beszámolva azt mondta: a kedd este odavitt 16 sérült közül kilencet hazaengedtek, hét embert továbbra is kezelnek. A hét súlyosabb sérült között öt felnőtt és két gyermek – egy 2 éves és egy 14 éves – van. Fürjes Róbert felidézte: a Külgazdasági és Külügyminisztérium minden áldozat hozzátartozójának kifejezte részvétét, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt. A tiszteletbeli konzul továbbra is Madeira szigetén van és folyamatosan tartja a kapcsolatot a helyi hatóságokkal. A magyar nagykövetség továbbra sem tud további magyar érintettről.