Új vezetőt kap a 3-as metró felújítása

2017. augusztus 03. 15:27

Vezetőt cseréltek a budapesti metrófelújítás projektjében – közölte a Metrovagonmas augusztus 3-án. Közleményük szerint az új budapesti koordinátor Denisz Silo lesz.

2017. augusztus 03. 15:27

Lecserélte a 3-as metró szerelvényeit felújító orosz Metrovagonmas a budapesti projekt vezetőjét.  A szerelvények felújítását  Denisz Silo, a cég anyavállalatának egyik osztályvezetője koordinálja a jövőben a Metrovagonmas augusztus 3-i közleménye szerint. 

Megosztották azt is, hogy az új vezető lesz a budapesti felújítási program sikeres kivitelezésének felelőse, ide értve a szerelvények biztonságát, a problémamentes működést, a menetrend betartását, a karbantartási munkák teljesítését, a szállítási idők betartását és a szerelvények beüzemelését.

A tervek szerinte havonta két új szerelvényt helyeznek majd üzembe, így az év végére 21 új jármű fog közlekedni a 3-as vonalon. Jelenleg Budapesten 13 felújított szerelvény van, ebből hétnek van üzemeltetési engedélye. Terveik szerint az utolsó szerelvény leszállítása jövő nyárra várható. A 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba (mintegy 67 milliárd forintba) kerül.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
izo1210
2017. augusztus 04. 19:32
Itt valaki kockáztatja az utasok biztonságát.
noMores
2017. augusztus 03. 21:50
Kibaszottjó lett a projekt, gyerekek! A fidesz ugyanazt megcsinálja a ruszkikkal, mint az mszp az alstommal. Mi csak szar mutyis bizniszben tudunk részt venni, hisz imádjuk a lopást.
pemete jakab
2017. augusztus 03. 19:11
"Mai poztív éIményem: Utaztam a 3-as metron, az 5 megáIIó mindegyikén kinyíIt az összes ajtó (és be is csukódott)." A 3-as metrón utazni élmény. Kinek így, kinek úgy sikerül. De az élmény garantált.
pemete jakab
2017. augusztus 03. 19:07
Mit mond a 3-as metróban a hangszóró? Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! Már ha záródnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!