Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A Momentum küldöttgyűlése Dukán András Ferencet és Cseh Katalint választotta be a Momentum elnökségébe – jelentette be a párt a saját honlapján.
Egy tanárt és egy orvost, Dukán András Ferencet és Cseh Katalint választott be a Momentum elnökségébe a Momentum küldöttgyűlése – adta hírül a párt honlapja.
A bejegyzés szerint Dukán András Ferenc 4 éve tanérként dolgozik, matematikát és etikus vállalkozói ismereteket tanít. A Momentumba 2016 tavaszán lépett be, és azóta a párt oktatási programjának kidolgozásán munkálkodik, valamint a csepeli alapszervezet vezetője.

Cseh Katalin szülész-nőgyógyász rezidens, továbbá Hollandiában egészségügyi közgazdaságtan szakon végzett. Cseh Katalin a párt alapítójaként az elmúlt fél évben a Momentum egészségügyi programján dolgozott, valamint a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítését segítette.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, augusztus első hetében mondott le az elnökségi tagságáról Pottyondy Edina, valamint Kádár Barnabás. Az új elnökségi tagok őket fogják pótolni a párt vezető testületében.