A bruttó átlag keresetek 14,4 %-al magasabbak idén júniusban, mint egy évvel korábban – közölte a KSH keddi jelentése alapján az Index. A 2017-es évben az átlagos kereset értéke 297 300 forint volt.
Az év első felében a bruttó és nettó kereset is 12,5%-al növekedett a tavalyi évhez képest, amiben szerepe lehet a minimálbér növekedésének, a garantált bérminimum emelésének, valamint az állami szféra egyes ágenseiben való bérrendezésnek is. A családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset 193 100 forint volt az idei év első hat hónapjában. A családok számára külön kedvező, hogy idén a családi adókedvezmény kétgyermekesek esetében is növekedett. Ezzel a kedvezménnyel számolva a nettó kereseti átlag 201 000 forint – közli az Index.