A kiemelkedő képességű gyermekekkel foglalkozó FIT Program eddig az ország öt városában volt jelen; most azonban Budapest, Miskolc, Szolnok, Pécs és Veszprém mellett Kecskeméten is elindul a képzés. A kecskeméti központ a Neumann János Egyetemmel kooperálva működik majd.
A képzés olyan területekre fókuszál, amelyek mindennapi életünket nagyban meghatározzák, ugyanakkor az iskolai oktatásból hiányoznak. Ilyen a pénzügyi tudatosság, a médiaismeretek, a robotika, a matematika és a művészet kapcsolata, az egészségügyi tudatosság, a környezettudatos gondolkodás vagy épp a természettudományos kísérletek világa.
„A FIT Program három pillére a motiváló kortárs közösség, a modern oktatási technológiák és a gyakorlatközpontúság. Nálunk a diákok például nem csak hallanak a média működéséről, maguk is készíthetnek kisfilmeket. Vagy az egészségügyi tudatosság sem elvont ismereteket jelent, hanem elsősegély-szimulációt és egy mentőállomás meglátogatását. A robotika is programozást és közös robotépítést foglal magába, ahogy a természettudományos kísérletek is szakszerű körülmények közötti labormunkát biztosít a gyerekeknek” – sorolja a gyakorlati példákat Constantinovits Milán, a FIT Program szakmai vezetője.