HÖOK: Kirívóan keveset költ a kormány az egyetemistákra

2017. július 03. 18:12

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája kutatásokkal támasztotta alá a hallgatók rossz helyzetét, most javaslatokkal rukkoltak elő a kormány számára.

2017. július 03. 18:12

Tiltakozik a HÖOK az ellen, hogy a kormány az elmúlt 10 év során egyszer sem emelte a hallgatói ösztöndíjakat – írja a Magyar Nemzet. A szervezet sürgős költségvetési átalakítást javasol.

„A 2018. évi költségvetési törvény szerint Magyarország kormánya számára nem fontosak a felsőoktatási hallgatók, és nem érdekes, hogy milyen körülmények között töltik mindennapjaikat” – így reagált a szervezet, miután kiderült, a kormány jövőre sem kívánja megemelni a hallgatói ösztöndíjakat. Gulyás Tibor elnök úgy nyilatkozott, a hallgatók körében általános a felháborodás az ösztöndíjak miatt.

A szervezet konkrét javaslatokat is kialakított az ösztöndíjrendszer átalakítására: az egy hallgatóra jutó 119 ezer forintos normatívát szerintük 172 ezer forintosra kéne növelni és az ösztöndíjak 31 milliárdos összkeretét még 12 milliárddal kéne megtámogatni. Az ösztöndíjak így visszanyernék 2007-es értéküket.

A HÖOK az 1992-es adatokat elemezve úgy találta, hogy a mai értékekkel számolva az akkori kormány 540 ezer forintot, azaz a mai összeg majdnem ötszörösét fektette egy tanuló ösztöndíjába.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ronin Hun
2017. július 04. 16:04
?? EZ most valami vicc ugye? Az én adómból ne akarnak megélni! Felönt emberek!!!! Tessék mellette munkát válalni AHOGYAN más diákok is teszik akiknek nem jutott ösztöndíj! Mit a fenét képzelnek magukról? TESSÉK elmenni mosogatni, fordítgatni, autót mosni, pincérkedni stb. Munkaerő hiány van nem??????? Akkor meg?? Itt a lehetőség! Nem kellene állandóan partizgatni péntektől vasárnapig, de akár hétköznap se a romkocsmákat látogatni rendszeresen, több pénzed maradna és több időd tanulni! Vizsga előtt csak egy hónappal ülnek le tanulni! Már a tököm is tele volt állandóan hogy MINDENKI arra panaszkodott hogy már egy hete éjjel nappal fen van és készül így meg úgy a vizsgákra stb. .. Mire én. Mit csináltatok év közben? Kiderül mekkora maradi hülye paraszt vagyok, (szerintük) mert hogy SENKI nem tanul év közben, MERTHOGY nem szokás!!! Vizsga előtt egy hónappal, a tökösebbek 2 héttel állnak neki ÉJJEL ÉS NAPPAL tanulni addig meg buli állandóan, meg ismerkedések. Meg a nagy büdös Azt! Ha az én fiam fősuli mellett eljár dolgozni egy céghez megkeresni magának a bulira nyaralásra albérletre valót, miért FIZESSEM MÁSNAK a bulijait??? A fiamat úgy neveltem hogy TELJESEN önellátó legyen!! Ha baj van MINDIG fordulhat hozzám, soha semmire nem mondtam nemet, pláne ha tanulásról van szó, de mint felnőtt férfi keresse meg magának azt amire szüksége van!!! 18 éves korában a zsebpénzt is megszüntettük megbeszélve vele, és Heti 3x Burger Kingen robotolt, úgy hogy mellett tudott sportolni, és osztály másodikként fősulira menni ahol nagyon is jól teljesít!! A családi pótlékot is odaadtuk mert őt illette a mi felfogásunk alapján! Igaz megszabtuk mire költheti (ruhák, cipő, tanszer, stb. ...., butaságokra nem, persze nem ellenőriztük de mindig elmondta mert jó a kapcsolat). Már kisebb cégnél dolgozik mint szerződés fordító stb ...! 2 nyelven beszél tökéletesen! nagyon büszke vagyok rá, AZ ÉN FIAM! Nem is hányja szét az utcákat állandóan, mert mértékletesség kellő erkölcs stb. van benne. MÁS MIÉRT NEM TUD DOLGOZNI? Még csak azt kéne!
zakar zoltán béla
2017. július 03. 22:48
CEAúúúúúúúúúúúúúNikoláje
Akitlosz
2017. július 03. 20:25
Az egyetemisták felnőtt emberek, magukat kell eltartaniuk. Havi 172 000 forint? Mire fel? Akik dolgoznak, csinálnak valami hasznosat, fizetik az adót, sem keresnek ennyit.
Sir Galád
2017. július 03. 20:21
Persze, kell a pénz kaszinóra, meg stadionra, meg helikopterre, meg ilyenek. Oktatásra minek? Majd a másik haverunk, a jól megfizetett századvég lehozza a mandineren, hogy ilyen jól még sosem álltunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!