Szólt arról, hogy a kormány a következő időszakban 17 milliárd forintot szán óvodaépítési programra Magyarország határain túl. 340 magyar nyelvű óvoda van, míg 719 iskola, tehát az óvodarendszert kell erősíteni – magyarázta. Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a kormány célul tűzte ki, a hazai általános iskolások tanulmányaik során jussanak el külhoni magyar közösségekhez. Mára már a hetedikesek fele eljutott az országhatáron túlra: 2013-ban 12 ezer, 2017-ben már 45 ezer diák.
A demográfiai, családpolitikai kérdésekről Balog Zoltán kifejtette, 2002 és 2010 között 27 százalékkal csökkent a házasságkötések száma Magyarországon, ám 2010 és 2017 között már 46 százalékkal nőtt, amire az Európai Unióban nincs példa. A gyermekvállalás terén van még javítanivaló - hangsúlyozta. A kormány jelenleg a GDP 4,1 százalékát fordítja családtámogatásra, amit öt százalékra kívánnak növelni – fűzte hozzá.
(MTI)