Elismerték, hogy az általuk kínált szolgáltatás jellegéből adódóan nem tartható normális mederben, így az azzal járó kellemetlenségek egy ponton túl nem tolerálhatók. Mindössze azt kérték, hogy kapjanak írásos tájékoztatást a rendelet módosításáról és megsértésének szankcionálásáról – írta az önkormányzat.
A közlemény szerint a jogsértés elkövetőjét a közterület-felügyelő legfeljebb ötvenezer forintos bírsággal sújthatja a helyszínen, illetve önkormányzati hatósági eljárásban a jegyző – természetes személyeknél százötvenezer forintig, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknél egymillió forintig terjedő összegű – közigazgatási bírságot szabhat ki.
A terézvárosi önkormányzat szerint a sörbiciklikkel kapcsolatban kialakult helyzet végleges és minden tekintetben megnyugtató megoldása a központi szabályozási környezet olyan átalakítása, amely egyrészt felülvizsgálja a jármű jelenlegi besorolását (kerékpár), másrészt a települési önkormányzatoknak felhatalmazást ad, hogy állást foglaljanak a szolgáltatásról. Annak érdekében, hogy minél előbb egységes, mindenkire kötelező érvényű, a lakosság nyugalmát, a közlekedés rendjét és biztonságát egyaránt garantáló szabályozás jöjjön létre, Terézváros önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordult.