Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az államfő szerint az, hogy az USA kilép a párizsi klímaegyezményből, a jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség”, hiszen nemcsak az Egyesült Államok következő nemzedékeit, hanem a Föld más részén élőket is súlyosan érinti.
Erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből a köztársasági elnök kedden a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak tartott előadásában. Áder János ezt azzal indokolta, hogy az ipari forradalom óta az Egyesült Államoknak a legnagyobb a történelmi felelőssége a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségének növekedésében, másrészt Amerika az egy főre eső légszennyezésben is messze mindenkit megelőz.
A döntés „a jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség”, hiszen nemcsak az Egyesült Államok következő nemzedékeit, hanem a Föld más részén élőket is súlyosan érinti – tette hozzá. Az államfő kiemelte, hogy a párizsi megállapodást végre kell hajtani az Egyesült Államok nélkül is, mert nincs más választás, „nincs másik bolygó, ahová átköltözhetnénk”.

(MTI)