A „Magyarnak lenni jó” című konferencián Varga Mihály felidézte: az elmúlt hét évben a magyar kormány a legtöbb kérdésben sikerrel járt a különböző nemzetközi intézményekkel folytatott vitákban. Az idő – már több esetben – minket igazolt – mondta a miniszter. Példaként említette, hogy a munkanélküliség, amely 2010-ben még majdnem 12 százalék volt, mostanra 4,5 százalékra csökkent. Csökkentették a lakosság terheit, számos, a családpolitikát segítő adókedvezményt vezettek be. 2010-ben még a tíz legkockázatosabb ország között említették Magyarországot, ma már mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriába tartozik az ország. Kiemelt cél volt az államadósság csökkentése is - jegyezte meg a miniszter, akit megtapsolt a közönség, mikor bejelentette: 2018 végéig 69 százalékra csökkenhet az államadósság mértéke.
Magyarország barátja díj
A kormány 2012-ben döntött az egyesült államokbeli – 15 millió amerikai dolláros alapító vagyonú – Friends of Hungary Foundation (Magyarország Barátai Alapítvány) létrehozásáról. Az alapítvány célja a diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek az erősítése. Az alapítvány küldetése, hogy Magyarország eseményeiről és a magyarok eredményeiről értékközpontú, de pártatlan tájékoztatást nyújtson. Tagjai a világban élő, sikeres és a magyar kultúrát szerető, külföldön élő magyarok és külföldiek. Két dolog miatt indult el az alapítvány, hogy megértést és támogatást kérjenek a céljaikhoz – emelte ki Varga Mihály, aki köszönetét fejezte ki az alapítványnak, amelynek tagjai bebizonyították: Magyarország való barátai.
A Magyarország Barátai Alapítvány péntektől vasárnapig tartja negyedik világtalálkozóját Budapesten. A Pesti Vigadóban tartott szombati rendezvényen átadták a „Magyarország Barátja Díj” nevet viselő elismeréseket is. A díjat idén Lipták Béla, az amerikai magyar lobbi vezetője, az Amerikai Magyar Szövetség és Reinhard Olt német újságíró kapta.
(MTI)