Orbán: Kitűnő a kapcsolatunk Észtországgal

2017. május 22. 18:33

Észtországgal mindig is kitűnő és szoros volt Magyarország kapcsolata – értékelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután észt kollégájával tárgyalt.

2017. május 22. 18:33

Észtország júliustól veszi át fél évre az EU soros elnöki posztját, és Jüri Ratas észt kormányfő azért érkezett Budapestre, hogy bemutassa országa elnökségi programját. Orbán Viktor kiemelte: a soros elnöki poszt komoly feladat, és ezzel kapcsolatban sok kérdést áttekintettek. Kifejtette: az elkövetkező időben fontos feladat az EU versenyképességének növelése, továbbá annak elérése, hogy a Brexitet illetően minden fél győztes legyen.

Ugyancsak lényeges az előrelépés a digitalizáció területén – amelyen Észtország mindig is élen járt –, és fontos a védelempolitikai együttműködés erősítése – sorolta. A miniszterelnök megjegyezte: emellett a migráció kérdését is megvitatták. Magyarország támogatja azt a német-olasz kezdeményezést, hogy még az EU területén kívül közös erőfeszítéseket tegyenek az illegális migráció megfékezésére – közölte. 

Az észt kormányfő arról beszélt: ugyan fontos, hogy a soros elnökséget betöltő tagállam mit akar elérni, de oda kell figyelnie arra is, hogy a többi tagállam mit szeretne. Országa elnökségi programjának céljaként említette a nyitott európai gazdaságot, a biztonságos Európát, a digitalizáció fokozását és a fenntartható uniót. Jüri Ratas hangsúlyozta: remélhetőleg az észt elnökség után az EU még egységesebb, még erősebb lesz.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. május 23. 10:54
Talán mert nem hülye kocsiivadék jogászbojtárokra bíztak az országukat. "Ugyancsak lényeges az előrelépés a digitalizáció területén – amelyen Észtország mindig is élen járt "
noMores
2017. május 23. 08:09
Tenyleg nem hanyja el magat ez a fasz? A nagykovetseget ki szantotta be dacbol?
3M..
2017. május 22. 21:14
A múltkor még azt mondták hogy "szlovákiával" az. Melyik a hazugság? Szebb Jövőt!
he-he
2017. május 22. 20:41
És a magyar emberekkel?Te köcsög nemzetáruló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!