Továbbra is megvannak a támogatók, viszont úgy tűnik, az ellenzéki politikai szcénában egyre jobban becsontosodnak a viszonyok a pártok között. Ez azt jelenti, hogy az a rugalmasság és az a gondolkodás, ami a múlt év végén még realitás volt, már egyre kevésbé az. Közben sok minden változott, a Momentum Mozgalom megjelenése minden szereplőnél »sínváltást« okozott, mindenki az új helyzethez képest próbálja meghatározni magát. Így bizonyos megállapodások és alkuk – hogy finoman fogalmazzak – időszerűtlenné váltak. Továbbra is tartom, hogy én nem akarom megmondani a pártoknak, mit és hogyan csináljanak. Arra nyitott vagyok, hogy értelmes és előrevivő megbeszélést folytassunk. Van koncepcióm, ajánlatom, ami szerintem működhet, és amit nagyon sokféle konstellációba beilleszthetünk, de ha ez nem kell, akkor nem fogom erőltetni. Szerencsére van elég dolgom: órát kell tartanom, előadásokat – többek között hamarosan az egyik legfontosabb európai nemzetközi jogi konferencián –, vizsgáztatnom kell, és elkészíteni egy könyvet az emberi jogok nemzetközi védelmének közel-keleti helyzetéről.”