Dráma: csecsenekre lőttek a Putyin oldalán harcoló észak-koreai katonák, többen meghaltak
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz–észak-koreai kombinált egységek egy nap alatt mintegy 200 katonát veszítettek.
Nem kell minden kavics alatt orosz ügynököt sejteni. De ha Oroszország terjeszkedni akar, az nekünk, magyaroknak történelmileg mindig rosszat jelentett.
A putyinozásról, mint pszichózisról írt cikket Jeszenszky Zsolt barátunk a Mandinerre. Szerinte ez egy értelmiségi betegség, ami nyomán a jelentőségénél súlyosabbnak látják egyesek Oroszország tevékenységét, működését.
Maga az írás megfontolt és körültekintő, nem esik egyik szélsőséges értelmezés csapdájába sem. A szélsőséges értelmezések, vagyis az ájult tisztelet avagy a paranoid rettegés elkerülésének kívánalmában egyet is értünk. Nem kell minden kavics alatt orosz ügynököt sejteni. Ahogy az is igaz, hogy a nyugati liberális mainstream lassan minden saját kudarcáért Putyin mesterkedését tartja felelősnek, ami egyszerű felelősség-elhárítás és zsákutcás önfelmentés.
Én mégis máshová tenném a hangsúlyt Oroszország és a putyinizmus megítélésében.
*
Az elmúlt hosszú évek során nem egyszer írtam erről a témáról. Egykor még meglepetést, megütközést keltett, hogy a hivatalos magyar jobboldalon putyinizmus-barát hangok jelentek meg, vagy épp a miniszterelnök és más politikusok fejezték ki szavakban vagy tettekben az Oroszország felé történő keleti nyitást.
Azóta már sok víz lefolyt a Dunán és a Volgán,
Sokat emlegették az elmúlt néhány évben, de nem hagyhatjuk ki itt sem Orbán Viktor 2008 augusztusi, kevesebb mint kilenc évvel ezelőtti szárszói beszédét, amiben arról beszélt:
„Azonban a biztonságunk a legfontosabb dolog a világon, higgyék el nekem, és én azt javasolnám a magyar jobboldalnak és a magyar jobbközépnek is, hogy próbáljunk a jövő felé gondolkodni, amikor a választ keressük a ma kérdéseire. És higgyék el nekem, hogy minden, bármi is történt az elmúlt tizenöt évben, bármennyi méltánytalanságot és igazságtalanságot kellett elszenvedni – úgy gondolom, hogyha valaki ezt a hangot megütheti, én az vagyok – ennek ellenére mi is a jövő felől gondolkodjunk, és lássuk be, hogy Oroszország felemelkedésével és a katonai agresszió útjára való lépésével egy másik korszak kezdődött el, ahol Magyarországnak biztonsági okokból szüksége van egy nagyon erős európai és transzatlanti együttműködésre. Ebben a keretben találhatjuk meg a jövőnket, akár mi is történt az elmúlt tizenöt évben.”
Sok minden más megfontolandót is mondott ekkor Orbán, itt elolvasható az egész szöveg. Nem felejtünk.
Senki nem mondhatja, hogy más idők jártak akkoriban: 2008-ban pontosan ugyanarról szólt a történet a Nyugat, Oroszország és a közöttük fekvő területek számára, a Baltikumtól a Kaukázusig.
Orbán Viktor és ezután a komplett jobboldali mainstream ideológiai és egyben nyilván érdekvezérelt fordulata hatalmas rejtély azóta is. Annyit azért remélek, hogy a kognitív disszonancia még fel-felötlik azokban az idősebb és fiatalabb jobbosokban, akik magától értetődően voltak „nyugatosok” a magyar jobboldal korábbi korszakaiban.
Ennek a fordulatnak a megfejtése – ha már nem láthatunk jól szigetelt irodaajtók és hét pecséttel őrzött titkok mögé –, egyszer majd a történészek feladata lesz. Talán. Ha lesz rá lehetőségük és lesznek források is.
*
A fordulat azonban megtörtént.
Én továbbra sem látok magyar szemmel, magyar szemszögből semmi megértenivalót Putyin rendszerében, sem belpolitikai, sem külpolitikai tevékenységében.
Azt elfogadom, hogy az ún. orosz nemzetkarakterhez, orosz viszonyokhoz passzol a putyinizmus, és az oroszok nagy többségének tetszik az, amit a mindenkori cár atyuska csinál. Mondjuk fát vág a saját népe hátán. Hiszen kell a tüzelő mindig a hideg telekre, ugye.
Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy Putyin belpolitikai tevékenységét valaki itthon másolja, vagy abból csipegessen. Márpedig egyre több jele van annak, hogy igenis vannak ilyesmi szándékok – és akad nem egy rajongó lélek, aki lelkes csaholással sürgeti a putyinizmus hazai átplántálását.
Csak van egy kis különbség: az orosz nép jellemzően tűr, sokáig tűr, és aztán tovább tűr.
*
A putyini Oroszország külpolitikai tevékenységén sincs mit mentegetni és alulbecsülni. Az orosz elnök explicite nosztalgiát érez a Szovjetunió és annak világhatalmi befolyása iránt, mi több, a kommunizmust is egy szép eszmének tartja. Egyáltalán, kérem: egy (volt) KGB-s ügynökről beszélünk, aki mai hatalmát éppen a kommunizmus után tovább élő titkosszolgálati hálózatokra építette fel, belőlük lett a jelcini szétesés után az új orosz establishment.
Putyin egyáltalán nem titkolt célja az orosz nagyhatalmi befolyási övezet visszaszerzése, visszaerősítése, bármi áron, reálpolitikai eszközökkel, mézesmadzagokkal, és ha kell – korbáccsal.
És ha Oroszország növekedni akar, az nekünk, magyaroknak történelmileg mindig rosszat jelentett. Elképesztő, hogy pont a magyar jobboldali mainstream lett ezzel kapcsolatban egyszerre megértő és feledékeny.
De rosszat jelentett ez a baltiaknak, a lengyeleknek is, ezer éves barátainknak és 20. századi, sokat látott és sokat szenvedett sorstársainknak is. Nehogy valaki azt higgye, hogy ezekben az országokban nem tűnik fel, hogy az egykori magyar harcostársak néhány röpke év alatt Putyin legjobb tanítványaivá kezdenek válni.
Mindig is helyeseltem azt a törekvést, hogy az Orbán-kormány Magyarország mozgásterét kívánja növelni. De ne gondolja senki, hogy Moszkva szemszögéből ez nem a nyugati pajzson repedező résnek fog tűnni – és hogy ezt Moszkva nem fogja kihasználni.
Minél inkább az történik a magyar bel- és külpolitikában, ami megfelel Moszkva érdekeinek vagy ízlésének, annál inkább zárulnak az ajtók előttünk a nyugati szövetségesi rendszerben – amihez egy korábbi Orbán Viktor és korábbi Fidesz hathatós segítségével csatlakoztunk. Minél inkább zárulnak majd előttünk a nyugati ajtók, annál inkább leszünk kitéve egy terjeszkedni kívánó Oroszország és autoriter vezetője pőre érdekeinek. És Oroszország anyácska szorosan ölel.
A keleti modell mindig is a kevesebb szabadságot, a korlátlanabb hatalomgyakorlást, az átláthatatlanabb berendezkedést jelentette számunkra. Az örök Bizáncot. De ezt a modellt mintha Szent István óta nem egyszer elvetettük volna.
Viszlát és jó utat annak, aki mégis efelé venné az irányt.