Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Sajátos böjti fogadalmat tett az LMP-s Schmuck Erzsébet a Mandinernek a parlamentben: ellenzéki képviselő létére próbálja kevésbé szigorúan kritizálni a kormányt, miközben maga is úgy látja, haragudnia kellene rájuk.
„Arról igyekszem letenni, hogy olyan szigorúan ne kritizáljam a kormányt. Ez egy nagyon nagy erőfeszítés” – mondta a Mandinernek az LMP országgyűlési képviselője. Schmuck Erzsébetet elmondása szerint mindez nehéz kihívás elé állítja, mert például az OLAF-pénzekről szóló bizottsági ülés próbára tette a türelmét. Azért próbál kevésbé haragudni, mondta az LMP-s képviselő a Mandinernek. Az Azonnali kérdések perce következő részéből nemsokára kiderül, a többi politikus miről mond le a böjt alatt.
