Fazekas: Ha az unió nem lép élelmiszerügyben, majd a kormány fog

2017. március 08. 13:10

A vidékfejlesztési miniszter szerint a „kettős élelmiszer-minőség” egyre sürgetőbb és égetőbb probléma, ami a magyar termelők kárára lesz már a közeljövőben. Jelenleg nyolc uniós tagállam vezetője tiltakozik, néhány ország szerint jelentéktelen az egész probléma.

2017. március 08. 13:10

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az M1 reggeli műsorában arról beszélt: az összefogásnak már látszanak az eredményei, az utóbbi időben a megritkultak a boltok polcain a kifogásolt áruk, egyes gyártók pedig átcsomagolták vagy átnevezték a termékeiket. Ajánlotta, hogy vegyünk inkább magyar terméket, magyar termelőktől. 

A „kettős élelmiszer-minőség” problémáját Magyarország elsőként vetette fel a körülvevő uniós tagállamok közül. Az unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának legutóbbi ülésén nyolc ország képviselője tiltakozott, az érintett államok lakosságát számítva közel 100 millió embert érinthet az élelmiszerek „kettős minősége”, ami miatt nemzetközi összefogás alakult ki az érintett tagállamok között. Magyarország és Szlovákia közösen kezdeményezte, hogy számon kérhető legyen az egyenlő elbánás és szankciókat is lehessen foganosítani.

Fazekas Sándor ezt nyilatkozta a M1 reggeli műsorában: „Uniós szinten kell rendezni a kettős élelmiszer-minőség problémáját, de ha ez nem megy, tagállami hatáskörben kell választ találni a problémára, és a kormány meg fogja tenni a szükséges lépéseket.”  A magyar hatóságok jelenleg is mintegy 100 terméket vizsgálnak. (MTI nyomán)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. március 09. 11:17
Egyébként ennek az egésznek semmi értelme. Azért gyengébb a minőség, mert a piac megfizeti. Azért veszik pl. a CBA gyengébb termékeit, mert olcsóbb. Ha jelentős ár-, és minőségkülönbséget erőszakolnak ki a gyengébb felvevőpiacon, akkor majd kimennek a boltok, és kintről veszik meg az olcsóbb cuccot eladni. Megint teletömjük a kocsit Fa-szappannal, és hozzuk be szg. alkatrészeket, csak még pár liszteszsákot is beteszünk melléjük... Akkor majd korlátozzák a Ft-vételt, stb. S a végén jön a hadikölcs kötvény jegyzés, mert a háborús szóhasználatról nem tud az új Öreg leszokni...
Zokni
2017. március 09. 11:05
Rohanunk a szocializmusba. Csak itt a főtitkár nem néhány sakktáblát gyűjt, hanem milliárdos vagyont. Mé'? Neki a pénz a hobbija!
cutcopy
2017. március 09. 07:07
„Uniós szinten kell rendezni a kettős élelmiszer-minőség problémáját, de ha ez nem megy, tagállami hatáskörben kell választ találni" Mint a migrációs válságra és lassacskán mindenre..
Akitlosz
2017. március 08. 20:03
Újabb gumicsont ügy. Évek óta így van, semmi nem változott idén az évekkel ezelőtti helyzethez képest. Évek óta senkit nem zavart ott fent, most meg hirtelen elkezdtek újabb frontot nyitni a szabadságharcban. Nem hiteles aggódás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!