Fa Nándor: Ez pályafutásom csúcsa

2017. február 08. 16:37

Fa Nándor a pályafutása csúcspontjának nevezte, hogy 63 évesen 93 nap alatt teljesítette a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyt, s a nyolcadik helyen ért célba. „Az én lelkemben hatalmas felszabadultságot okozott a fogadtatás, a sok ember, olyan pozitív élményeket élek át, amilyeneket eddig nem” – mondta a vitorlázó.

2017. február 08. 16:37

„Egyben vagyunk szerencsére, én is és a hajó is, bár a hajón a fáradás jelei mutatkoznak, egy 28 ezer mérföldes út során elhasználódik a kötélzet, az elektronika. Az én lelkemben viszont hatalmas felszabadultságot okozott a fogadtatás, a sok ember, olyan pozitív élményeket élek át, amilyeneket eddig nem” – nyilatkozott az MTI-nek a magyar hajós már a partra szállás és a szervezők részére adott első kötelező ünneplés, valamit a színpadi megjelenés után. Fa Nándor kisebb táncot járt a pódiumon, a nézők tapsa és éljenzése közepette.

Fa Nándor úgy értékelte, a mostani teljesítmény pályafutása csúcspontja.

„Van egy-két dolog, amire rendkívül büszke vagyok. Az egyik, hogy 100 napon belül célba értem, ez a 93 nap nagyon jó. A másik, hogy az árbócot nem kellett javítani, egyszer sem kellett megmásznom, s ezt az árbócot én készítettem. A harmadik, hogy a hajótestnek semmi baja, megbízhatóan teljesített. És persze ott a nyolcadik hely. Előzetesen azt mondtam volna, ha a 15 között végzek, az már nagyon jó eredmény. Ehhez képest a nyolcadik hely extrém jó” – fogalmazott a székesfehérvári sportember, utalva arra, hogy új generációs, többek között a sebességet jelentősen növelő támasztóuszonnyal felszerelt vitorlásokkal – az első négy helyen ilyen hajó végzett – kellett felvennie a versenyt.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy gondolkozott-e már a folytatáson, azt mondta: „az agyamban már összeállt egy új hajó virtuális terve. De azt a hajót már nem fogom megépíteni. A mostani út annyi energiát emésztett fel, hogy csoda, hogy volt bennem ennyi” – válaszolta Fa Nándor, aki 63 évével a verseny korrekordere lett, ennyi idősen még senkinek sem sikerült végigvitorláznia a Vendée Globe-ot.

Fa Nándor a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hungary-vel 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót – ez a legjobb földkerülő eredménye. A 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12,35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette. 

Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tesze Tosza
2017. február 09. 07:05
Nézve az érkezésről készült videókat könnyes lett a szemem. Őszintén gratulálok az emberfeletti teljesítményhez.
Harangláb
2017. február 08. 22:35
Elképesztő teljesítménye egy kitűnő embernek!!!
vihar
2017. február 08. 22:08
csak nem ott van a média hírverés ahol kellene. és egyre aránytalanabb , betegesebb az egész. Egyre nagyobb pénzek mennek egyre nagyobb hülyeségekre, és egyre kevesebbeknek- ezért kell egyre nagyobb extremitás a pénz bevonzásához és ez a koncentráció tönkreteszi a normális sportot is. Múltkor valami osztrák hülye kiugrott az űrből. A Red Bull jóvoltából az egész világ nézte és ünnepelte? Ez tényleg kell?Én vagy korlátolt , hogy nem értem? Hol van ennek a vége ? Elismerem Fa Nándor teljesítményét (főleg ha maga építette a hajót is ) de sokkal jobban örülnék, ha a média "kis" helyi sport eseményekre koncentrálna és nem kellene mindig az extremitás határát megütni hogy média eseménnyé váljál. Nekem az U6 helyi focicsapat fontosabb mint a nemtudoménmelyikarab szponzor által összevásárolt szuper nyugati foci klub. Ez csak a pénzen alapul és össze fog omlani a mienk a közösség erején - ha van még ilyen....
yes_we_can
2017. február 08. 21:29
Feltétlen garatula!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!