Hadházyékat nem állította meg az eső – de ők a forgalmat igen

A Ferenciek terénél akkora dugót okozott néhány száz tüntető, hogy az Erzsébet hídon végig álltak az autók.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei is évértékelőt tartottak szombaton. Szél Bernadett kijelentette, hogy az olimpiaellenes népszavazás sikeressége most a legfontosabb. Úgy fogalmazott, hogy más irány felé kell haladnia az országnak, mint ahova a rendszerváltás óta halad. Hadházy Ákos azt mondta, hogy a kormánypropaganda célja az, hogy csendet teremtsen, de nem lesz az. Kiemelte, hogy a korrupció mértéke óriási, de legyőzhető szerinte.
Az LMP társelnökei szerint Magyarországra rátelepedett a régi, lejáratódott politikai elit, de pártjuk a választóvonal, amely a jövő kormánya lehet, amellyel az országnak esélye van cselekedni. Erről a párt társelnökei, Szél Bernadett és Hadházy Ákos beszéltek szombaton, budapesti évértékelőjükön, hangsúlyosan szólva arról, hogy gyökeresen más irányt kell adni az országnak, mint amerre a rendszerváltás óta haladt.
Szél Bernadett: Az olimpiaellenes népszavazás most a legfontosabb
Az LMP vezetői és szimpatizánsai előtt megtartott beszédében Szél Bernadett kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök alkalmatlan arra, hogy szuverénné tegye Magyarországot. A társelnök a nap legfontosabb feladatának a magyarországi olimpiai pályázat elleni aláírásgyűjtést nevezte.
A rendszerváltásig visszatekintve úgy értékelt: sokan érezhetik úgy, hogy hiába ért véget a jogfosztás, nem kaptak megfelelő kárpótlást. Ma már azonban a rendszerváltás utáni évekért is kárpótolni kell – mondta –, mert túl sokan lettek a vesztesei. „Arról volt szó, hogy beleszólhatunk, hogy egy közösséget alkotunk”, de az azóta hatalmon lévők ezt csak magukra értették, és amire azt mondták, hogy közös, azt ellopták - jelentette ki.
Idealistákra van szüksége az országnak
A választók emiatt elfordultak az öncélúvá vált politikától, az LMP célja ezért az, hogy minél több embert hívjon vissza oda. „Magyarországnak ma idealistákra van szüksége, olyanokra, akik nem fogadják el, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni” –tette hozzá, hangsúlyozva: az LMP a régi világ ellenzéke, de hisz abban, hogy a jövő kormánya.
Szél Bernadett a legfontosabb feladatok közé sorolta a dolgozói szegénység felszámolását, a hazai vállalkozások megerősítését valamint az oktatás és az egészségügy rendbetételét. Az LMP a nők és mindazok pártján is áll, akik nem fogadják el, hogy hátrányban legyenek az országukban, és sikeressé akarja tenni a vidéket is, amelynek felemelkedését a kis gazdaságokban látja – fűzte hozzá.
Hadházy Ákos: Orbán csendet akar, de nem lesz csend!
Hadházy Ákos arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017-re „csendet akar”, ezt szolgálják a propagandájukat ordító médiumok is, amelyek arra készülnek, hogy lejárassanak politikai ellenfeleket, így például őt is. A kormányfő szerinte nem akar olyan újságokat, tévéket, amelyek beszámolnak a lopásokról, az általa kitartott „prostituált sajtó" pedig „idióta sikerpropagandát" harsog. A politikus ugyanakkor azt üzente: nem lesz csend, az emberek ugyanis a legsötétebb kommunista időkben is tudták az igazságot.
Pártja sorsfordító választásra készül, ami azonban nem lesz tisztességes, hiszen az ellenzék forrása töredéke a kormányénak, és több százezer külföldön élő magyart zárnak ki a választásból - mondta. Hadházy Ákos szerint a reménytelenség miatt az emberek és a társadalom is depressziós, és egyre többen látják be: a történelem legnagyobb szinten szervezett kormányzati lopássorozata zajlik. Úgy fogalmazott, hogy a korrupció azonban nem kivédhetetlen. Úgy folytatta: a béreket is lényegesen jobban lehetne emelni, „csak nem kell hülyeségre költeni a pénzt”.
(MTI)