„Felcsúton Orbán gyerekkori álmai tűnnek megvalósulni, az látható kicsiben, ahogy Orbán Viktor az országot is kormányozza; hét év alatt szigorúan a maga képére formálta az államapparátust.” A lap szerint a miniszterelnök saját embereit ültette az apparátus, a biztonsági erők, az állami média és vállalatok és a bíróságok kulcspozícióiba, sok esetben meghosszabbítva megbízatásukat, hogy így biztosítsa a Fidesz uralmát.
„A fékek és ellensúlyok, melyek a hatalmon lévők önkényét hivatottak korlátozni, zavarják Orbán egóját” – írja a Der Spiegel. A lap szerint a gazdasági szféra sem menekülhet a kormány beavatkozása elől; fontos, hogy a szereplők függő helyzetben legyenek, ezért Orbán olyan oligarchákat támogat, akik az ő hívei. „A miniszterelnök rendszeresen biztosít állami hiteleket és közbeszerzési megbízásokat pártja követőinek. Ő dönti el, hogy ki gazdagszik meg Magyarországon” – állapítja meg a Der Spiegel.
Korrupciós ügyek, államközeliség