Tiltakozik a magyar ellenzék
Szakács László MSZP-s országgyűlési képviselő, a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője az MTI-nek azt mondta, ide vezet a populista és demagóg politika, amely szerinte ésszerűtlenül és ész nélkül szűkíti a kivívott szabadságjogokat.
A Demokratikus Koalíció MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a lengyel demokrácia aktuális állapotának újabb szégyene, hogy a PiS vezette kormány akkor vetette be a demokratikus erők ellenzéke ellen a rohamrendőrséget, amikor szinte napra pontosan 35 évvel korábban, 1981 decemberében az akkori kommunista kormány kihirdette a rendkívüli állapotot és ezreket vetett börtönbe.
Az Együtt közleményében elítélte a lengyel kormány szerinte Orbán Viktoréhoz hasonló illiberális médiapolitikáját, amivel most támadást intézett a sajtószabadság ellen. A párt szerint több európai országban látható a populista, jobboldali radikális erők előretörése, így ez mára egész Európa problémájává vált. Ezek a fejlemények is indokolják, hogy az Európa értékeit megvédeni akaró erők mielőbb nemzetközi összefogást kezdeményezzenek – írták.
Döbbenet és csonkolás