Nyugdíjakat csoportosítana át a DK

2016. december 03. 13:43

A Demokratikus Koalíció kevesli a kormány 10 ezer forintos juttatását és sajnálja az Erzsébet-utalványokat kézbesítő kormányhivatalnokokat.

2016. december 03. 13:43

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint többet kaphatnának a magyar nyugdíjasok, ha a kormány felmondaná azt az egyezményt, amely alapján „ukrán és orosz” nyugdíjasok kaphatnak magyar közpénzt, és az így megtakarított összeget a magyar nyugdíjasokra fordítaná - mondta Varju László, a párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján, Újpesten. 

Hozzátette, a DK felszólítja a kormányt, hogy azonnal mondja fel a még a Kádár-rendszerben létrejött területi egyezményt az Orosz Föderációval és Ukrajnával. Az 1963. évi törvény értelmében az érintett országok állampolgárai, akik a másik ország területén tartózkodnak a munkajogi rendelkezések, szociális ellátás és a társadalombiztosítási szolgáltatások tekintetében a saját állampolgárokkal teljesen azonos elbánásban részesülnek. 

Varju László szerint ez évente 10 milliárd forintot meghaladó összeget jelent, amelyet ha a magyar nyugdíjasok számára juttatnának, az a nyugdíjjal rendelkezőknek lényeges támogatást jelentene. 

A nyugdíjasoknak többletjuttatásként szánt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványról úgy vélekedett, hogy a kormány ennek a többszörösét is kifizethetné, ha erre időt és energiát szánna. 

Újságírói kérdésre arról is beszélt: felháborítónak és kifejezetten visszataszítónak tartja, hogy az év végén agyonterhelt kormányhivatalnokokkal vagy kifejezetten kampányformában, önkormányzati képviselőkkel kézbesítsék az utalványokat.

(MTI)

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. december 05. 00:34
Meg egyszer utoljara valaki oriasit kaszal az utalvanyon. Sot, mivel stupidmagyar modon nem a posta viszi ki, masok is nagyon jol jarnak. Lopni tudni kell.
választópolgár
2016. december 04. 13:13
Gyülekeznek a varjak.
Text adósság
2016. december 04. 11:58
Varjú László, KÁR hogy nem ti vagytok hatalmon!
Text adósság
2016. december 04. 11:53
Én felszólítom a DK a kurva anyátok redvás picsáját!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!