Megrövidítették az ajtókat
Azt írták: a vizsgálat alapján intézkedéseket tettek a hasonló esetek elkerülésért. Ezek között említették, hogy az októberi után ismét felújították a nyilvános, látogatói illemhelyeket, megszüntették a fülkék teljes zártságát úgy, hogy lerövidítették ajtajuk alsó részét, az ajtókat pedig szükség esetén kívülről is nyitható zárakkal szerelték fel.
Jelezték: a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztályának november 29-én lefolytatott rendkívüli vizsgálata és helyszíni szemléje megállapította, hogy az intézet takarítási és higiéniai előírásai megfelelnek a szakmai előírásoknak és elvárásoknak. Mint írták, a takarítást fenntartói támogatással részben intézeti hatáskörbe veszik vissza azért, hogy biztosítsák a magasabb színvonalat.
Az intézmény őrzését és védelmét ellátó szolgálatot ismét utasították, hogy mindennap, a késő esti órákban járja be a mosdókat és a közösségi tereket. A kórház közösségi tereiben rövid időn belül fenntartói támogatással kamerarendszert szerelnek fel.
A Jahn Ferenc Kórház a közleményben együttérzését fejezte ki a nő halála miatt, egyúttal elnézést kért azoktól, akiket az eset felkavart. A kórház sajnálja a történteket, de visszautasítja a „rosszhiszemű híreszteléseket” – írták.