Elmarad az érpataki időközi választás

2016. december 01. 21:54

Visszavonta a jövő vasárnapra tervezett időközi önkormányzati választás kiírásáról szóló határozatát az érpataki helyi választási bizottság. A polgármesteri címért hárman versengenének újra, köztük Orosz Mihály Zoltán eddigi vezető is.

2016. december 01. 21:54

Visszavonta az időközi önkormányzati választás kiírásáról szóló határozatát az érpataki helyi választási bizottság (hvb) csütörtökön, így december 11-én nem lesz szavazás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

A helyhatóság honlapján közzétett döntés szerint a bizottság a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete alapján helyezte hatályon kívül a határozatát, és értelemszerűen visszavonta a kitűzött választással kapcsolatban korábban hozott további 29 eljárási határozatát is.

A bíróság – mint azt Toma Attila bíró, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel közölte – megállapította: eljárási szabályt sértett az érpataki önkormányzat képviselő-testülete, amikor úgy döntött saját maga feloszlatásáról, hogy az ülés előtt nem fogadta el a napirendi pontokat, arról a képviselők nem szavaztak.

Az érpataki választási bizottság a bíróság által megsemmisített képviselő-testületi határozat alapján írta ki az időközi választást, ezért azt az eljárási döntésekkel együtt visszavonta.

A hvb határozata ellen három napon belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi választási bizottsághoz címzett beadványban lehet fellebbezni.

Az érpataki képviselő-testület szeptember 6-án kibékítetlen ellentét miatt 4:3 szavazatarányban döntött az önfeloszlásáról. A helyi választási bizottság ennek alapján írt ki időközi önkormányzati választást december 11-re, amelyre közben megtörtént a jelöltállítás is.

A polgármesteri tisztségre hárman, Szöllősiné Fitos Éva (Magyar Munkáspárt), Orosz Mihály Zoltán (független) jelenlegi településvezető és Simon Barnabás (szintén független) pályáztak, míg a hat képviselői helyért 17-en indultak volna.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2016. december 01. 23:20
https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/photos/a.294939684047299.1073741825.294939630713971/535478739993391/?type=3&theater
katus
2016. december 01. 23:19
RENDKÍVÜLI HÍR: A mai napon hatályon kívül helyezte a képviselő-testület feloszlatásáról szóló döntést a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, mert nem találta elégségesnek azt, hogy minden képviselő felelőssége teljes tudatában részt vett a napirendi pontok megtárgyalásában és minden képviselő felelőssége teljes tudatában név szerint szavazott a feloszlatásról, a bíróság álláspontja szerint mindenképpen meg kellett volna szavazni formálisan is a napirendi pontokat! Ez alapján úgy tűnik, hogy a fideszes kormányhivatal igényének megfelelően okafogyottá teszik a 2016. december 11-ei érpataki önkormányzati választást, mert az alkalmatlan és tehetségtelen ál-független fideszes jelölt Simon Barnabás kudarcától rettegnek! Mindezek miatt holnapra rendkívüli képviselő-testületi ülést hívok össze a Kúriai felülvizsgálati kérelem beadása érdekében! Íme a 2016 szeptember 06-ai képviselőtestületi ülésének szavazásra vonatkozó része, amit a bíró nem fogadott el: https://www.youtube.com/watch?v=4kYeUwAqLRk
Mich
2016. december 01. 23:19
Bolond lukból bolond szél fú...
katus
2016. december 01. 23:15
https://www.youtube.com/watch?v=93NGG56oNOc&app=desktop Tájékoztató a 2016. 12. 11-i választást megakadályozó bírósági döntésről
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!