Tarlós: Minden hajléktalannak jutna ellátás és szállás

2016. november 04. 18:28

Minden hajléktalannak jut ellátás és szállás, a közterületeken csak azok élnek életvitelszerűen, akik elutasítják a segítséget, hiszen 7535 szálláshely van számukra a fővárosban – nyilatkozta Tarlós István. Budapest főpolgármestere kiemelte: a nappali és éjszakai szállások mellett étkeztetési, lakhatási, foglalkoztatási és egészségügyi programok, szolgáltatások is segítik a hajléktalanokat.

2016. november 04. 18:28

A főváros saját intézményrendszerén belül, illetve több civil szervezettel együttműködve minden hajléktalannak biztosítani tudja a szükséges segítséget, ellátást – mondta a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Tarlós István azt mondta, hogy a hajléktalanokat a nappali és éjszakai szállások mellett étkeztetési, lakhatási, foglalkoztatási és egészségügyi programok, szolgáltatások segítik. A közterületeken így csak azok élnek életvitelszerűen, akik elutasítják a segítséget – emelte ki, jelezve, hogy Budapesten 7535 hajléktalannak jut szálláshely.   

Tarlós István rossz adatnak nevezte, hogy a kamarákkal figyelt 27 budapesti aluljáróban mintegy száz hajléktalan tartózkodik rendszeresen. Kiemelte, számukra is megfelelő megoldást kell találni.

Főpolgármester: Nem határozható meg a hajléktalanok száma

Szólt arról is, a főváros munkáját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány segíti, a város idei költségvetésében nem kis összeg, összesen 430 millió forint áll rendelkezésre a hajléktalanellátásra.

Tarlós István azt kérte az újságíróktól, hogy vegyék tudomásul azokat a rendészeti intézkedéseket is, amelyek a budapesti közterületek funkcionális használhatóságát segítik, például a kiemelt aluljárókban. „Nem ördögtől való elhatározás ez” –fogalmazott.

Tarlós István megjegyezte, a hajléktalanok pontos száma nem határozható meg, összeszámlálásukat ugyanis az állandó változások mellett a hajléktalanok egy részének rejtőzködése sem teszi lehetővé.

Máltai Szeretetszolgálat: nő a hajléktalanok létszáma

Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti vezetője kijelentette: Budapesten senkinek nem kell azért az utcán maradnia télen, mert nincs elég szállás, és nem igaz az a sztereotípia sem, hogy ezek az intézmények veszélyesek, kilencvenkilenc százalékuk ugyanis biztonságos és tiszta.

Morva Emília elmondta még, a fővárosban élő hajléktalanok összetétele folyamatosan változik, ugyanakkor létszámuk nem emelkedik. Kérdésre válaszolva hozzátette, olyan speciális férőhelyekre lenne még szükség, akár a jelenlegiek egy részének átalakításával, amelyeket kifejezetten mozgássérült, vagy testi, lelki betegségben szenvedők befogadására készítettek elő.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2016. november 07. 10:43
"Főpolgármester: Nem határozható meg a hajléktalanok száma" Ha ez így van,, akkor a főpolgármester úr honnan tudja, hogy a 7535 hely elegendő?
ápolt
2016. november 06. 18:42
Még 2016 év végén is nagy kérdés Magyarországon a hajléktalanság.Szomorú,hogy 1990 év,a rendszerváltás éve óta csak növekedett számuk,és teljesen sosem sikerült országunkban ezt felszámolni,bizony mára nagyobb az országunkban a kilátástalanság és szegények száma 1990-es évekhez képest.Sok kerül utcára betegség végett,vagy felrobbant a házuk,esetleg hiteleit vagy a rezsit nem tudta alacsony jövedelméből fizetni,vagy nagy adósságot hagyott családtagja rá,esetleg kisemmizték,becsapva aláírattak valamit betegségében.A hajléktalannak csak az és annyi van ami rajtuk van,vannak akik megyeszékhelyeken,fővárosi parkokban,utcákon vagy erdőben ponyva alatt fák között él.Mivel még országosan sem tudható a hajléktalanok pontos száma,így az se biztos,hogy elegendő a férőhelyek száma mindnek!Tarlós és a többi politikus kormányban érzéketlen,és szégyen ha XXI-dik században,12 évvel a csatlakozás után is még több tízezer hajléktalan élhet az országban embertelen módon,kilátások nélkül,sokuk betegségekben,depresszióban,és családtagok nélkül így,ami végtelenül elkeserítő karácsony előtt minden évben.Akik ittak mindig és azért lettek hajléktalanok,azokat nem lehet sajnálni,maguknak okozták azt!Minden évben van karácsony előtt Mikulásgyár,de a gyerekeken kívül gondol valaki a több tízezerre is tehető,didergő hajléktalan magyar polgárokra?Igaz a kormány jobban tudna ezeken segíteni,ha nem stadionokra menne el évente több száz milliárd közpénzen,vagy Felcsútra,kisvasútra és egyébre,sőt olimpia rendezésre is majd milliárdok,ja és ha nem lenne majd minden kormánypárti politikus korrupt!Én volt,hogy Budapestre felvittem használt ruháimból amit nem használok,és a Blahán a hajléktalannak pár éve kezébe adtam a szatyor ruháim!De olyan is volt,hogy Egerben egy fél kg kenyeret vettem a pékségben hajléktalannak,mert mondta hogy éhes,és tél is volt,vettem,ez nem drága de figyelmesség,mint hogy az utcán se megyünk el egy összeesett ember mellett,kitalálva,hogy biztos részeg lehet!
még fokozza
2016. november 06. 09:09
A leggyakoribb panaszuk a szálló ellen, hogy ott lopnak. Igaz ez? Ha igen, miért nem teszünk ellene. Mondjuk fogalmam nincs mit lehet tőlük ellopni.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2016. november 05. 21:14
Ja, beültem a kemence mellé és számolgattam. Nekem is az jött ki h jutna itt mindenkinek minden. Jut - Na! Csakhogy van egy mindenkori kormányunk aki évszázadok óta azt hazudja h magyarország szarban van. NE higgyétek el. Csak miattuk van szarban. Magyarország aranybánya, de ha kiderül vége a politikus terrornak. Svájcot lazán lepipálnánk ha akarnák. Gondolkozzatok. Mi oka lenne h bárki nélkülözzön ebben az országban? Semmi de semmi. Csak a politikus akinek érdeke a megszorítás a panaszkodás. Miért? Mert zsebre raknak mindent mert ez a szokás. Mi a fszt csinált ov h ez ne így legyen? Mit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!