Pető Péter az atv.hu-nak nyilatkozva örömtelinek nevezte, hogy ennyien jöttek el vasárnap tüntetni, és hogy ennyien kiálltak a Népszabadság újságírói mellett. A lap főszerkesztő-helyettese nem hinné, hogy a tüntetés hatására megváltozna bármi is. „A cég túszaiként vagyunk itt jelen továbbra is, hiszen továbbra sem rúgtak ki, felfüggesztett munkavállalók vagyunk” – mondta Pető Péter.
Az újságíró elmondta, a jövő csütörtökön megjelenő Fedél Nélkülbe olyan szerzők fognak írni, akik közel álltak a Népszabadsághoz vagy annak szellemiségéhez. Arról, hogy mi lesz a lap és az újságírók jövője, Pető Péter az atv.hu riporterének mondta: egyre szomorúbban semmit nem tud róla mondani.