A miniszterelnök szerint a parlamenti döntés „rásegítést” jelent, mert a referendumon a választópolgárok nem voltak elegen, hogy közjogi érvénnyel ruházzák fel a népszavazást. Jelezte, azt tartja helyesnek, hogy miniszterelnökként ő nyújtsa be az alaptörvény-módosítást, kellő súlyt akar adni ezzel is a népakaratnak.
Orbán minden parlamenti képviselő támogatására számít
Arra kérdésre, számít-e a Jobbik támogatására a parlamenti szavazáskor, Orbán Viktor közölte, minden parlamenti képviselő támogatására számít, ugyanis nem őt kell támogatni. „Ha engem kellene támogatni, azt hiszem, hogy nem számíthatnék rájuk”, legalábbis ezt érzékelte a legutóbbi parlamenti vitákból – tette hozzá. „Szerencsére itt nem is a miniszterelnökről, nem rólam van szó”, hanem 3,3 millió ember akaratáról, és azt már minden parlamenti képviselő – pártállástól függetlenül – bátran támogathatja, legyen MSZP-s, független vagy éppen jobbikos – mondta.
A népszavazás külföldi hozadékáról Orbán Viktor azt mondta, a francia választás egyik esélyese, Nicolas Sarkozy bejelentette, ha megválasztják, népszavazást fog kiírni bevándorlási kérdésekről, a családegyesítésről és a gyanús bevándorlók internálásának ügyéről. „Úgy látom tehát, hogy demokratizálódik Európa, egyre több ország ismeri föl, hogy olyan fontos kérdésben, mint a bevándorlás, nem vállalhatják a politikai vezetők a nép jóváhagyása nélkül a döntéseket” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán szerint ha Juncker betartotta volna az unió szabályait, nem lett volna szükség népszavazásra