Hangvilla épült Veszprémben

A Hangvilla veszprémi kulturális közösségi tér, kérdéses részletei mellett, legfőbb erénye ez az empátia, amivel ebben a korántsem irigylésre méltó helyzetben megpróbál helytállni, még ha a folytonosság nem is egyértelműen olvasható le róla.

Az adottságokat néhol bámulatos természetességgel vállalja, ugyanakkor önmagának felállított akadályokon bukik el, hagyva maga után némi hiányérzetet. Erős koncepcionális elemmel indít, ami egy ilyen környezetben szinte elkerülhetetlen, hiszen egy olyan társaságban, ahol egyrészről magabiztos állítások, másrészről retrográd vágyak vannak, nem igen lehet halk szavúan észrevetetni magunkat. Ez az elem egy szoborszerű tárgy a meglévő épülettől elszakítva, a teresedésnek egy, a meglévő utcavonal, jobban mondva az eltűnt térfal fikciós súlypontjában elhelyezve. Fikciós abból a szempontból, hogy a térfal-hiátus és a Séd mozi tömege között kiérzett pontról van szó, ami a hiányból indul ki, tehát magára a korabeli épületekre, a korabeli térfalra nem utal, csak azok hiányára. Ez a fordított kúp alakú térplasztika a megdöntött tartószerkezeti elemek kimozdítása miatt örvénylik, dinamikussá válik.

Ezt a dinamizmust lefolytja, bezárja a függönyfal megvalósult és hangsúlyossá vált függőleges osztása. Ez, a megépült szerkezet adta takarás mégis jót tesz a koncepcionális célnak, miszerint a teret bezárja, a modern városközpontot a kanyarulat felett hagyja. Az örvénylő mozgás gerjesztése sok lett volna, az integráció helyett a szegregációt erősítette volna, túlzó elemmel bővítve az amúgy is leterhelt környezetet.