Pukli István megjelenés előtt látta ezt a cikket.
Facebookon írt nekem a rendezvény után néhány órával, még a leadás előtt, és megkérdezte, »van-e esélye arra, hogy a megjelenése előtt elolvashassa a megjelenő anyagot«. Nem interjúról volt szó, tehát egyáltalán nem lett volna szükséges, mégis elküldtem neki, ő pedig negyvenöt percig olvasgatta, módosítgatta. Mert Pukli István nem csupán látta a cikket, hanem módosításokat is kért, számszerűen tízet, mutatja még most is a szövegszerkesztő. Az összeset elfogadtam, ő pedig úgy négyszer is megköszönte. A Teleki Blanka Gimnázium jelenlegi igazgatójának akkor nem volt a szöveggel más problémája, nem állította, hogy valami nem úgy hangzott el, ahogy az le lett írva. Így mentem lefeküdni szerda éjjel.
Úgy tűnik, Pukli Istvánnak másnap, a megjelenés után sem volt problémája a cikkel: 11.39-kor még az Egész népemet fogom címet viselő blogjának a Facebook-oldalán is megosztotta, aztán személyes oldalára is kitette, mindenféle kommentár nélkül.