Gyurcsány: „aki nincs Orbán ellen, az Orbánnal van"
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is azt mondta, hogy a változáshoz együttműködés kell. A 2014-es választás előtti baloldali összefogásra utalva hozzátette: sok kritika érheti az összefogást, de anélkül most még rosszabb lenne a helyzet. Kijelentette, nekik most az a dolguk, hogy megtanulják az akkori leckét, és az „asztalhoz kell hívni mindazokat”, akik lehet, hogy ma kevesebb támogatással rendelkeznek, de tisztességesek és ugyanazt akarják mint ők.
Nincs középút, „nincs egyet a kurucnak, egyet a labancnak, aki nincs Orbán ellen, az Orbánnal van” – mondta. Aki megosztja az ellenzéket, aki nem érzi a történelmi felelősséget, az Orbánnal van - jelentette ki. „Én Orbán ellen vagyok és mi le fogjuk győzni Orbánt és mi új Magyarországot teremtünk. Ti meg mi" - zárta beszédét.