„Válaszúton állunk” – Bemutatkoznak az Íróakadémia pályakezdői

Kik vagytok, honnan érkeztetek?

PK: Polgár Kristóf vagyok, Szolnokról jöttem, idén nyertem felvételt a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Színművészeti Karára. 

MF: Mizser Fruzsina vagyok, idén fogok kezdeni magyar szakosként az ELTE-n.

DK: Dezső Katalin vagyok, Rédicsről érkeztem, Pécsett fogok továbbtanulni a BTK szabad bölcsészet szakán.

PT: Pataki Tamás vagyok, történelmet tanulok az ELTE-n.

Hol hallottatok a pályázatról?

Kristóf: Nekem az osztályfőnököm mondta. Ha jól emlékszem, csütörtökön volt a pályázat leadási határideje, és csütörtökön szólt nekem. Éjfélig lehetett leadni és fél tizenkettőkor küldtem el. Egy fél napom volt, hogy kiválogassam.

Katalin: A pályázatra az egyik budapesti illetőségű költőismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy tényleg jó lehetőség és az ember ritkán foghat ki egy ilyet. Hát miért is ne?

Tamás: Folyamatosan figyelem a pályázatokat. Ez jónak tűnt.

Mizser Fruzsina

Voltak korábbi publikációitok, vagy pályázatok, amiken részt vettetek?

Katalin: Nekem 2014-ben volt szerencsém a Hévízben publikálni. A Zrínyiben végeztem Zalaegerszegen, Arany János tehetséggondozó programos voltam, és a Tömörkény István alkotói pályázat vers kategóriájában minden évben aranyat kaptam.

Kristóf: Nekem az írással kapcsolatban semmilyen pályázatom vagy publikációm nem volt. Előtte csak a színművészet oltárán próbáltam a szánalmas áldozataimat hozni. (Nevet.) De egyelőre, úgy tűnik, meghozta a gyümölcsét.

Katalin: Mondjunk még ilyen mélyen szántó dolgokat szerintem…

Fruzsina: Én a Földes Ferenc nevű reálgimnázium tanulója voltam, így elég érdekes környezetben fejlődött az érdeklődésem. Ott is voltak kulturális pályázatok, azokon rendszeresen arany minősítést kaptam. Utána rengeteg pályázatra jelentkeztem, talán kettő, amit szeretnék megemlíteni. Az egyik a 100 szóban Budapest, amiben a legjobb 12 közé kerültem a legfiatalabbként, a másik az Aegon-díj junior változata, ahol második helyezést értem el. 

Tamás: Én sose publikáltam, sose jelentkeztem semmiféle pályázatra.

Csak figyelted őket…

Tamás: Főleg egyéb ösztöndíjakra jelentkeztem, amik történettudományhoz kötődnek, de az itt nem releváns.

És akkor váratlanul támadt az ötlet, hogy nosza, egy kis irodalom?

Tamás: Ja, hát én mindig írtam. Csak nem publikáltam vagy nem jelentkeztem soha pályázatra. De nem most kezdtem el írni.

Mivel pályáztatok? Próza, líra?

Katalin: Én versekben utazom.

Kristóf: Jómagam is.

Fruzsina: Próza.

Tamás: Próza és líra.

Pataki Tamás

Nehéz volt kiválasztani a pályázati anyagot?

Katalin: Én igazából azt küldtem, ami a kezembe akadt. Csak úgy lehet fejlődni. Ha küldök egy rossz verset és összehasonlításképpen elküldöm azt, amit publikálhattam a Hévízben, akkor kapnak egy képet, ami azt mutatja, hogy előremutató pályán vagyok. 

Fruzsina: Én kor szerint haladtam. A tizenkét éves irományoktól kezdve napjainkig. A kronológia is mutatja a fejlődést. 

Tamás: Csak idei írások. Tavaly tél.

Kristóf: Az elmúlt másfél év írásait tartottam méltónak erre a célra.

Mi tetszett meg a programból?

Fruzsina: Az érdemi segítség. Eddig nem találtam olyasfajta szervezetet, ami gyakorlatban is mindenre kiterjedően segített volna. 

Katalin: Nekem az oktatók neve tetszett.

Például?

Katalin: Például Nagy Koppány Zsolt könyvei ott voltak a polcomon és lehetőséget kaptam arra, hogy élőben is megismerhessem.

Kristóf: Engem is leginkább a tanulási lehetőség vonzott.

Tamás: Főleg az, hogy mindenki kap egy mentort, aki állandóan figyel rá, állandóan elolvassa az írásait, akár naponta is. Így nagyon jól lehet fejlődni.

Volt is már ilyenre példa, hogy valamit küldtél, és rögtön jött a reakció?

Tamás: Persze.

Ki a mentorod?

Tamás: Orbán János Dénes.

És a többieknek?

Katalin: Nekünk Kristóffal szintén Orbán János Dénes.

Fruzsina: Nekem Nagy Koppány Zsolt.

Választhattatok, vagy ők választottak?

Katalin: Előzetes szelekció volt, mindenki kiválogatta a nagyját, az apraja meg ment a… levesbe. (Nevet.) Nekünk nem volt beleszólásunk.

A nevek alapján gondolom innen mindenki nagyon boldog azzal, akihez került…

Mindenki: Abszolút.

Interjú közben

És mik a vágyaitok, amiket a program valóra válthat? Hogy képzelitek el magatokat tíz év múlva?

Katalin: Én egy kötetet szeretnék majd mindenképpen. Ennyi a biztos.

Mikorra?

Katalin: Még mostanra. Nem is azért, hogy fejlődjek. Szeretném, ha lenne egy kötet, ami még nyers, amin nem mutatkozik meg, hogy tanultam volna. Hogy tudjak viszonyítani, mennyit fejlődtem, ha lesz még egy kötetem esetleg.

Kristóf: Tíz év múlva én bőven egy családot szeretnék eltartani. 

Irodalomból?

Kristóf: Lehetőleg abból, és színművészetből.

Akkor tíz év múlva is megkereslek mindenképpen, megnézni, hogy sikerült ez a projekt.

Kristóf: Rendben. Valószínűleg a Nyugati-aluljáróban leszek, vagy az egyik leglebujabb kocsmában.

A családoddal.

Hallgatóság: Lelkesen árulod majd a saját verseiddel megtöltött Fedél nélkült.

Kristóf: Igen. Egyébként van egy olyan elképzelésem is, hogy ha teljes mértékig besül a dolog, akkor vagy Olaszországban tengetem szerzetesként a napjaimat, vagy teljesen kopaszra borotválom a fejemet, szakállat növesztek, és a Szabadság-térre kigurítok egy jó nagy hordót, abba beleülök, és egész nap borozok és költészetet árulok. (Nevet)

Fruzsina: Diogenész kettő leszel.

Ezek jól összeegyeztethető tervek.

Katalin: Nagy hordó, család is belefér.

Fruzsina: A rövidebb-hosszabb távú cél szerintem mindenkinek a publikálás. Aztán hogy ezen felül kiből mi lesz, az egyénfüggő. 

Dezső Katalin

De ha választhatnál, merre mész, mit érsz el?

Fruzsina: Válaszutakon vagyunk. Nem tudok most erre válaszolni.

Tamás: Úgyszintén mint mindenkinek, az én célom is publikálni, a többit nem tudom még. És ezt szeretem benne a legjobban.

Katalin (súgva): Én balerina. (Hangosan): Lekvár leszek a Jogobellában.

Kristóf: Én meg pötty az óriás pöttyösön.

Mennyire ismertétek egymást? Tartjátok a kapcsolatot a programokon kívül is?

Kristóf: Mármint azokkal, akiket túl jól ismerünk?

Katalin: Klikkesedünk, ha ez volt a kérdés.

Nem ez volt.

Katalin: Írogatunk egymásnak, keressük egymás társaságát. Anyázgatunk is egymásnak. Van közös csoportunk. Én csináltam, mert ki más?! Abszolút keressük egymást, mert tudjuk, hogy ez hosszú távra szól, és jobban járunk, ha jóban leszünk egymással.

Kristóf: Ez javuló tendencia. 

Mivel kezdődik az ősz számotokra?

Fruzsina: Nagy a korkülönbség. Én egyetemre megyek, mások meg lapoknál is dolgoznak majd… Az Íróakadémián egyetemszerű oktatás folyik. Heti-kétheti-havi rendszerű órák vannak és válogathatunk. Színház, dramaturgia és hasonlók.

Mennyire jött át az Íróakadémia projekt sajtóvisszhangja?

Katalin: Nagyon. Figyeltük is. Nekem az nem tetszett, hogy nem is ismernek minket és úgy támadnak. A kereszttüzébe kerültünk mindennek, de legalább jobban tudjuk fogadni a kritikát. És ez motivál is minket, hogy felmutassunk valamit, ami alapján nem mondhatják, hogy jogtalanul vagyunk itt.

Magatokra vettétek?

Katalin: Eléggé.

Kristóf: Én egyáltalán nem.

Katalin: Voltak egyéni támadások is. Pellengérre állították az összes versünket.

Kristóf: Persze, de rólam teljesen lepereg, barátom. Az építő jellegű kritika fontos, de ez a fajta támadás nem ér annyit, hogy az ember még el is olvassa és foglalkozzon vele. Építő jellegű kritikákat nemigen találtunk ezekben a támadásokban.

Konkrétan a verseiteket is kritizálták?

Katalin: Volt egy ilyen felület, egy hölgy készítette. Oda beszúrta azt, amit épp talált, nem is nézte, kinek milyen versét. De hát sok az eszkimó, kevés a fóka, mindenki többet akar kapni. 

Polgár Kristóf

Erről a felületről csak te tudsz négyőtök közül?

Fruzsina: Nem.

Katalin: Többen is tudnak róla, csak azok nincsenek itt. Valami facebookos zárt csoport volt. Mindegy, legalább tudjuk, milyenek az emberek.

Fruzsina: Szerintem nem okozott meglepetést. Mindenki számított rá. Eleve készen állunk rá.

Katalin: Azt tudtuk, hogy visszaszólni meg reagálni erre nem lehet, meg nincs is arra szükségünk, hogy nyilvános anyázás legyen belőle.

A mentoraitokkal kommunikáltatok erről?

Katalin: Persze, megnyugtattak minket, hogy készüljünk fel: ez most kicsit nehezebb időszak lesz, de majd elül. 

A tábor első napján volt egy szövegalkotós feladat, fél órátok volt rá. Mennyire könnyen jött a szöveg?

Kristóf: A spontán írás nem az én műfajom, megpróbálkoztam vele, s majd kiderül, hogy sikeresnek tekinthető-e vagy kevésbé.

Fruzsina: Itt pont az a lényeg, hogy mindenki kipróbálja a lehető legtöbb dolgot, amit csak lehet, és ennek sajnos, vagy nem sajnos, ez is a része.

Katalin: Én szeretem ezt a spontaneitást, mert kihívást jelent.

Fruzsina: Ugyanakkor viszont az irodalom nem feltétlenül egy spontán műfaj.

Katalin: Persze, abszolút, vannak határmezsgyék, meg mindent érinteni kell.

Tamás: Ezek csak gyakorlatok.

Fruzsina: Itt nem azt várják el, hogy most azonnal, a legjobb minőségű művek szülessenek. Egyfajta hibakeresés, hibajavítás is lehet. Ennek ez a célja.

Kristóf: Ki mit tud.

***

Az Íróakadémiát vezető Orbán János Dénessel készült interjúnkat itt olvashatják.