Bocsánatot fog kérni G. Fodor Gábortól Dálnoki László, a férfi, aki először csak sértegette, majd meg is ütötte a 888 főszerkesztőjét egy óbudai bevásárlóközpontban. A Magyar Nemzet riportjából kiderül: a kormánypárti bulvársajtóban közölt fotón nem ő szerepel, hanem fia bokszedzője; és az sem igaz, hogy Juhász Péter híve lenne a férfi. Mint ahogy szerinte az sem, hogy ünnepelt volna, mivel rögtön megbánta a tettét.
Elmondása szerint nem volt „verés”. „Ha megvertem volna, kiskanállal szedik össze. De az undorító lett volna, mivel én 120 kiló vagyok, ő meg csak 50” – mondta a lapnak, hozzátéve, hogy csak egy tockost adott a főszerkesztő-politológusnak. Egyébként azért voltak az Eurocenterben, hogy megnézzék Andy Vajna kaszinóját, amikor meglátták G. Fodort. „Erre mondom a Tamásnak, itt jön az a k…g, aki azt írta a Tóbiás feleségéről, hogy pornózott. Pedig a pornózás olyan távol áll az aktfotózástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Majd odaszóltam G. Fodornak, hogy »mi van, te kis b…i, hogy mersz ilyeneket írni? Mond az neked valamit, hogy Taigetosz? Téged oda kiraktak volna«” – mondta.