Mindez még csak a kampány első időszaka, vagyis az „Üzenjük Brüsszelnek” kezdetű plakátokról van szó. Hogy a másik két szakaszra, a „Tudta?”, illetve a „Ne kockáztassunk!” mottójú hirdetésekre mennyit költött a kormány, azt egyelőre nem lehet tudni, mint ahogy azt sem, hogy a háztartásokba küldött tájékoztató füzeteknek és a külföldön élő magyaroknak küldött leveleknek mennyi volt a költsége.
A Magyar Nemzet által most ismertetett kampányköltések csak az augusztus 13-a előtti kampányolásra vonatkoznak, amikor hivatalosan még el se indult a kvótanépszavazási kampány.
A lap úgy tudja: a televíziós hirdetések háromnegyedét, 1,6 milliárdot a TV2-nél, 290 milliót a közmédiánál költöttek el, a sorban utána az Echo TV és az ATV következik 136 millióval. Az internetes hirdetésekben az Origo, és a Habonyhoz köthető Lokál, illetve a 888.hu állnak az élen 132 milliós költéssel. A print lapok közül leginkább helyi újságokban hirdettek, országosan pedig a Magyar Időknél költöttek a legtöbbet, 126 milliót. Csetényi Csaba cégei 15 százalékos közvetítői díjért dolgoztak, és kreatív feladatokra is kaptak további pénzt.