Lehet jelentkezni a középiskolás Szabó Kálmán Tehetségprogramra

2016. szeptember 16. 12:00

Anyagi gondokkal küzdő, közgazdásznak készülő középiskolásokat támogatna a Rajk László Szakkollégium és a Budapesti Corvinus Egyetem. Azok jelentkezését várják november 30-ig, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek és a Corvinuson vagy az ELTE alkalmazott közgazdaságtan szakán szeretnének továbbtanulni.

2016. szeptember 16. 12:00

„A Szabó Kálmán Tehetségprogramot azzal a céllal alapítottuk, hogy olyan középiskolás diákokat segítsünk hozzá a továbbtanuláshoz kötött ösztöndíjhoz, akik anyagi okokból elesnének ettől a lehetőségtől. A Program olyan végzős középiskolásoknak szól, akik kimagasló tanulmányi eredményekkel rendelkeznek és Budapesten, a Corvinus Egyetemen vagy az ELTE alkalmazott közgazdaságtan alapszakán szeretnének továbbtanulni.” – olvasható a program honlapján.

Az ösztöndíjprogram támogatása három pilléren alapul. Az első az anyagi támogatás, amely egy évre szól: az első két félév tandíjával megegyező, szabad felhasználású ösztöndíjjal támogatják a tehetségeket. „Az anyagi támogatás mellett szakmailag is segítséget nyújtunk: ingyenes angol órákat és tantárgyi felkészítőket biztosítunk. Mentorprogramunkon keresztül pedig - személyes kapcsolat útján - az egyetemi és a budapesti lét ügyes-bajos problémáiban is fordulhatnak hozzánk támogatottjaink.”

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik