Berlin-Budapest megállapodásról ír a Magyar Nemzet

2016. szeptember 30. 11:01

A Magyar Nemzet arról közölt cikket, hogy információi szerint a népszavazást követően enyhülhet a kormány kommunikációja a migránskérdésben, és Angela Merkelt sem fogják annyira támadni, cserébe azért, hogy Németország támogassa Magyarországot Paks 2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán indult kötelezettségszegési eljárásokban.

2016. szeptember 30. 11:01

A népszavazást követően visszább vehet a migránsellenes, Angela Merkelt támadó kommunikációból a kormány, cserébe azért, hogy Berlin Magyarország mellé álljon a Paks 2 és a Budapest-Belgrád-vasútvonal miatt indult kötelezettségszegési eljárások ügyében Brüsszelben – írja a Magyar Nemzet. A lap felhívta a figyelmet arra is, hogy a Figyelő című hetilap korábban már írt erről a lehetséges stílusváltásról.

Hegedűs Dániel, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) elemzője ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzetnek azt mondta: Berlinbe látogató vezető magyar kormánytisztviselők többször elmondták, a népszavazás után leáll a menekültellenes kampánygépezet. Hegedűs ebben egyébként nem hisz, szerinte teljes fordulat egészen biztosan nem várható a kommunikációban, csak enyhülés. Hegedűs a Berlin és Budapest közötti megállapodásról nem tud, viszont megjegyezte: Németország már csak azért is támogatja Magyarországot a fenti két ügyben, mert Berlin mindkét beruházásban érdekelt a német cégek, illetve saját gazdasági érdeke révén.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. október 01. 22:41
Száll a madár ágról ágra Száll a pletyka szájról szájra. Száll a pletyka,meg álhírek A Szerkesztőségbe repülnek. Nem repdesve- telefonon- Lajos üzenetét adom! Igaz+hamis jó keverék De nekik a látszat elég. Mivel titkos volt a forrás, Létét nem tudhatja meg más! Felfedni a hír gazdáját? Majd a nénikéd p....ját! Mondja Lajos a vén tróger, Rajta csicsás huzentróger! A HÍR igaz lesz, csak homályos... Csalfa mosoly: milyen bájos????
formaegy
2016. október 01. 07:59
"...Angela Merkelt sem fogják annyira támadni, cserébe azért, hogy..." Nem emlékszem egyetlen egy esetre sem, hogy a kormány támadta volna Merkelt! Éppen ez volt a baj, hogy őt nem támadták akinek ez a mocsok köszönhető! Sem ők, sem a V4-ek nem voltak képesek arra, hogy szemébe mondják azt a sok galádságot, amit elkövetett! A kormány éppen az ellenkezőjét tette. Mindvégig hallgatásával "védte" ezt a mocskot! Emlékezzünk Merkel nyilatkozatára, amikor Orbán Helmut Kohlnál járt! Éppen ezért lesz ennek a folyamatnak beláthatatlan következménye, mert hagyják azt a személyt és bandáját büntetlenül futkosni akiknek az egész mocsok köszönhető!!! A kormány ebből a szempontból nagyon sunyi politikát folytatott, ami remélem nem fog visszaköszönni a részvételben vasárnap. (sajnos erre sokan utalnak, hogy sunyi politikát folytat a kormány) Ha a részvétel nem lesz megfelelő, az nem csak az emberek "lustaságának" köszönhető, hanem a kormány politikájának! (itt az egész merkelhorda védelem kérdés nem csak a keritésből áll)
csurcsányi
2016. szeptember 30. 21:39
Sajnos az MN már a "NÉPSZARA és a NÉPÁTSZABÓSÁG " álá ment,de sokkal!
Öreg
2016. szeptember 30. 16:50
Az MN újabban megszokott hazudozása, ráadásul a népszavazás előtt! Ezért fogytak el az olvasói!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!