A közös múlt mellett a közös jövő fontosságát hangsúlyozta szerdán pécsi látogatásán Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnök. Az államfők látogatást tettek Pécsett működő a horvát nyelvű Miroslav Krleza Oktatási Központban, ahol az Országos Horvát Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények vezetőivel zárt ajtók mögött egyeztettek a magyarországi horvát oktatási intézményrendszer további fejlesztéséről.
A horvát köztársasági elnök szerint a magyarországi horvátoknak van jövőjük
Áder János a találkozó után újságíróknak nyilatkozva örömtelinek nevezte az iskolaközpontban megvalósult fejlesztéseket, hangsúlyozva, hogy a baranyai horvátok régi vágya teljesült ezzel. Zrínyi Miklósról, Szigetvár védőjéről azt mondta: „a hadvezér egyszerre vállalta horvát származását és magyar identitását, benne ez a kettő egész életében jól megfért egymás mellett”. Az elmúlt 450 évben Zrínyi Miklósnak jó néhány követője akadt, akikről példát vehetünk – jelentette ki.
Kolinda Grabar-Kitarovic az intézmény tanulóira utalva arról beszélt: a két nemzetet nemcsak a több évszázados közös múlt, hanem a magyarországi horvát nemzetiségi gyermekek is összekötik. A magyarországi horvátoknak van jövőjük – hangoztatta.
Tovább fejleszthetik a nemzetiségi oktatási intézményrendszert