Közvélemény-kutatás: érvényes lehet a kvótareferendum

2016. augusztus 03. 13:09

Ha most hétvégén lenne, a választók 54 százaléka részt venne a migránskvótáról szóló népszavazáson, és tízszer annyian szavaznának ellene, mint mellette. A Fidesz,a Jobbik és a DK tábora egységes a kérdésben, utóbbi párt hívei a bojkott mellett döntöttek, a többi ellenzéki pártnál vegyes a kép. A Závecz Research az Index megbízásából készített felmérést a kvótareferendumról.

2016. augusztus 03. 13:09

A választópolgárok 54 százaléka részt venne jelen állás szerint a kvótareferendumon, tehát érvényes lenne a népszavazás – derült ki az Závecz Research Index megbízásából készített közvélemény-kutatásából. Az Index arra is felhívta a figyelmet, hogy a részvételi hajéandóság még nőhet, mivel a kampány nagy része még hátra van. A kutatás szerint tízszer annyian vannak azok, akik elutasítják a kvótát, mint akik mellette szavaznának.

A pártok közül a Fidesz és a Jobbik tábora egyértelműen a kvóta ellen van: a kormánypárt táborának 63 százaléka, a Jobbik táborának pedig 62 százaléka menne el és szavazna nemmel a kvótákra. A DK hívei a mérés szerint megfogadták a bojkottra felhívó Gyurcsány Ferenc tanácsát: 69 százalékuk nem megy el szavazni. A szocialisták tábora megosztott: 17 százalék elmenne, de még nem döntött, hogyan szavaz, 37 százalék pedig még nem döntötte el, hogy elmenjen-e.

A kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a választók mit gondolnak az EU-ról: ha most hétvégén kéne dönteni, a választók 68 százaléka a maradás mellett döntene, és csupán 17 százalék lépne ki az EU-ból. Egyébként az uniópártiak bő harmada a kvóták ellen szavazna a kvótareferendumon. A Závecz Research szerint ez leginkább a fideszes szavazókra jellemző: közülük 45 százalék tartozik az „igen az EU-ra, nem a kvótára” csoportba.

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemoda Buda
2016. augusztus 04. 09:53
Reméljük, hogy még megjön az esze egy-két millió embernek, és végül is nem megy el szavazni erre a provokatív, kisstílű, hozzánk még a mai állapotok szerint is méltatlan szavazásra. A plakátok sem győzték meg a kételkedőket, hogy itt üzleszerűen hazudoznak nekik ?
BőröndÖdön
2016. augusztus 03. 17:32
A birkák országában még ez is megtörténhet...
states
2016. augusztus 03. 16:06
Ha a fidesz hozza a népszavazást, az 2018-ban újabb kétharmad. Ha nem, akkor is. Nincs ellenzék, nincs kire szavazni rajtuk kívül.
csuka
2016. augusztus 03. 15:31
FideSZDSZ MAFFIA hétköznapok: "Pénzhamisítás miatt vádat emeltek "V." (azaz Veress - a szerk.) Áron ellen. A Fidelitas korábbi tagjára az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a bíróságtól – tájékoztatott tegnap a Fővárosi Főügyészség. A hatóság jelezte azt is, hogy a vádlott jelenleg szabadlábon védekezik, s a vád tárgyává tett bűncselekményért a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják." https://kuruc.info/r/2/162074/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!