A magyar miniszterelnök azt mondta, a kancellárral az egész migránsügyről a legnagyobb nyíltsággal és őszinteséggel beszéltek. Közölte: „úgy tekintjük Ausztria problémáját, mint a miénket, amelynek a megoldásához minden segítséget megadunk”. Egy kérdésre megerősítette álláspontját, hogy nem megoldásnak, hanem problémának tartja a migrációt. Orbán Viktor kérdésre válaszolva közölte: Magyarországon ma is dolgoznak civil szervezetek, a kormány támogatja is őket, hogy jól végezhessék a munkájukat. Azonban problémák nem Magyarország területén vannak, és nem is a magyar-szerb határ magyar oldalán. Ott, ahol igazán szükség van a civil szervezetek segítségére, az a szerb területeken várakozók közössége, jelenleg 600-1000 ember vár arra, hogy Magyarországra beengedjék őket – mondta.
Hangsúlyozta: „a magyar beengedési politika” lényege, hogy mindig csak annyi embert engednek be, akiknek az ellenőrzését le tudják folytatni. A magyar felfogás szerint „minden egyes migráns közbiztonsági és terrorkockázatot jelent”, és annak megállapítása, hogy mekkora ez a kockázat, vagy hogy van-e egyáltalán, hosszú időt vesz igénybe, sok hónapos ellenőrzés kell – magyarázta. A kormányfő együttérzését fejezte ki a keddi franciaországi terrortámadás áldozatainak és hozzátartozóiknak. „Új minőséget ért el a keresztény Európával szembeni terrorista támadásoknak az eddig ismert sorozata” –fogalmazott.
A magyar kormányfő az osztrák kancellárral folytatott megbeszélését nagyon eredményesnek értékelte, úgy látta: a két ország kapcsolatainak történelmi, gazdasági és földrajzi alapjai mellett megszilárdították azokat a politikai alapokat is, amelyek egy új fejezethez szükségesek. A miniszterelnök elmondta, Ausztria Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere; háromezer osztrák cég működik Magyarországon, hetvenezer munkahelyet tartanak fent, így négytagú családdal számolva majdnem 300 ezer magyar ember kenyerét biztosítják. Közölte, egyetértettek abban, hogy kiemelt témaként kezelik a digitalizációs technológiák meghonosítását és a gazdaság modernizálását, külön hangsúlyt kapnak a vasúti együttműködése, folytatódik az új határátkelők megnyitása. Beszámolt arról is, hogy az Eximbank 500 millió forintos hitelkeretet nyitott, hogy támogassa a magyar-osztrák cégek együttműködését.
Egyetlen dolgot lehet tanulni Trumptól: egy férfi sohase fesse be a haját
Egy Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt támogatását firtató kérdésre Orbán Viktor azt mondta, „a demokraták külpolitikája Európának rossz, Magyarországnak halálos. Ezzel szemben a republikánusok és Trump elnökjelölt úr által meghirdetett migrációs és külpolitika Európának jó, Magyarországnak az életet jelenti”. Kifejtette: az egyik politika támogatja a migrációt, a másik ellenzi, az egyik a külpolitikában a demokráciaépítést tekinti fontosnak, a másik ellenzi. Magyarország ellenzi a demokráciaexportot és a migrációt, ez világossá teszi, mi Magyarország érdeke, anélkül, hogy be akarna avatkozni abba a kérdésbe, ki lesz az Egyesült Államok elnöke, mert ez kizárólag az amerikaiakra tartozik – szögezte le. Az osztrák kancellárt hallgatva vannak olyan felvetések osztrák részről, amit magáénak érez – jegyezte meg a Orbán Viktor arra utalva, hogy Christian Kern szerint egyetlen dolgot lehet tanulni Donald Trumptól, azt, hogy „az ember férfi létére sohase fesse be a haját”.