A szakpolitikus kiemelte, hogy a legnagyobb mértékű fakivágás a Római-partot fenyegeti, ahol a szerinte máshol biztonságosabban felépíthető mobilgát miatt több kilométer hosszan tarolnának le ezer fát. A fáknak nagyon fontos a feladatuk a budapesti levegőminőség megóvásában, a por és szennyeződések kiszűrését, oxigén termelését máshogy nem lehet megoldani – vélekedett.
Szabó Rebeka elmondta, Magyarországon évente mintegy 13 ezer ember hal meg közvetlenül a por-szmog-levegőszennyezettséghez köthető betegségekben és 100 ezres nagyságrendben vannak olyanok, akik felső légúti, szív- és érrendszeri betegségekben szenvednek. Nagyon komoly nemzetgazdasági következménye is van ezeknek a betegségeknek, mivel megterhelik az egészségügyi kasszát és az így kieső munkanapok is negatívan hatnak a gazdaságra – hangsúlyozta a szakpolitikus.