Már 36 700-an érdeklődtek a csok iránt
A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, hogy eddig 36 700-an érdeklődtek a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) iránt, és a bankok 16 milliárd forint támogatást ítéltek meg az igénylőknek. Lázár János kifejtette: az érdeklődök közül 14 ezren új házat vagy lakást építenének, mások felújításra vennék igénybe a támogatást. Eddig nyolcezer 300 négyzetméternél kisebb új ház építési engedélyére érkezett kérelem, ez a szám az összes tavalyi engedély számát meghaladja – mondta. Hozzátette: így a gyermeket vállaló családok támogatása hozzájárul a gazdasági növekedéshez is.
Lázár János véglegesnek nevezte a kormány döntését az iskolák állami fenntartásáról és működtetéséről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte: nem tudnak kivételt tenni egy-egy kerülettel vagy településsel, amelyek jó oktatási rendszert működtetnek, a kormánynak az ország egészét kell néznie. Értékelése szerint a korábbi rendszer csődhelyzetbe juttatta az önkormányzatokat, a diákok pedig a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan veszítettek tudásszintjükből. Hozzátette: a továbbiakban mindenért az állam viseli a felelősséget szakmai és politikai értelemben.
Lázár: A magyar kormányfő a mindenkori német és osztrák kancellár szövetségese
Lázár János visszautasította a német Bild lap szerdai cikkében megjelent állítást, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök tudatosan félretájékoztatta volna a német és az osztrák kancellárt tavaly szeptemberben a bevándorlási helyzettel kapcsolatban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre közölte: a magyar kormányfő a mindenkori német és osztrák kancellár szövetségese, fel sem merülhet, hogy fals információkat adnának. Werner Faymann osztrák és Angela Merkel német kancellárral Orbán Viktor többször egyeztetett, folyamatos volt a kapcsolattartás – mondta.