Tóbiás József: Ne riogasson a Fidesz a vasárnapi boltzárral!

2016. május 02. 16:27

Tóbiás József hazugnak minősítette Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető vasárnapi boltzárral kapcsolatos kijelentéseit hétfői közleményében.

2016. május 02. 16:27

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint pártja vasárnapi boltzárral kapcsolatos aláírásgyűjtése törvényes és indokolt. Tóbiás József hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint csak azután lehet hozzányúlni a vasárnapi munkavégzés szabályozásához, így a pótlékok kérdéshez, ha az Alkotmánybíróság kimondja a szocialisták által a témában kezdeményezett népszavazás okafogyottságát, vagy ha az MSZP eláll az aláírásgyűjtéstől, a határidő lejárta után pedig a választási bizottság határozatot hoz.

Az ellenzéki pártelnök közölte, az MSZP kizárólag az Nemzeti Választási Iroda által érvényesített, hitelesített és kiadott aláírásgyűjtő íveken gyűjti a támogató aláírásokat. Tóbiás József szerint hazudik Kósa Lajos, hiszen a vasárnapi zárvatartás kapcsán – a munka törvénykönyvének módosításával – éppen a kormánypártok büntettek meg 250 ezer kiskereskedelmi dolgozót. 

Hozzátette: az MSZP javaslatot nyújtott be a teljes vasárnapi pótlék visszaállítására, és ennek megszavazásával a Fidesz bármikor visszaadhatná a dolgozóknak azt, ami jár nekik. Az MSZP elnöke arra szólította fel a fideszes politikusokat, hogy ne riogassanak senkit a vasárnapi zárvatartás visszaállításával, és félreérthető nyilatkozatok helyett szavazzák meg az MSZP országgyűlési határozati javaslatát, amely három évre megtiltaná a szabályok megváltoztatását.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2016. május 03. 05:43
Tóbiás Elvtárs! Álruhában, dús parókában kérdezze csak meg a bolti dolgozókat, mert mondják a magukét a hajnaltól este 10-ig és még vasárnapi nyitva tartásról, egy életen át. Tegyék csak próbára magukat Nyakó és Lukács elvtársakkal és kedves feleségeikkel, ne csak 2-3 napra, minimum 1 évre.
Alarik
2016. május 03. 02:56
Nézd, Sebaj cimbora, én már csak arra vagyok kíváncsi, ki lesz utánad a Maszop elnöke. Javaslom a Horváth Csabit. Ő talán még nálad is nagyobb balfasz... Utána már nem lesz más, mert elpusztultok. A baszott vasárnapi cseszkődés már nem érdekel.
áfonya
2016. május 03. 00:14
Kiszivárgott szabadkereskedelmi egyezmény: Európára öntené mérgeit az USA. Végre nyilvánosságra került dokumentumok is igazolják a gondosan titokban tartott, az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi tárgyalások (TTIP) visszásságait. A Green Peace által megszellőztetett iratok szerint a TTIP visszarepítené az uniót a 70-es évekbe, amikor csak utólag lehetett bebizonyítani egy termékről, hogy mérgező, addig nyugodtan megszedhették magukat a forgalmazásból a multicégek. A TTIP figyelmen kívül hagyná a szigorú uniós szabályozást, így azok a multicégek diktálnának Európában, amelyek a tárgyalások folyamán végig dróton rángatták az USA delegációját, semmibe véve a környezet-, és egészségvédő szervezeteket. A portálunk által megszólaltatott szakértő szerint nem folyhat tovább a háttérben az egyezkedés, mert a kiszivárgott dokumentumok alapján az EU vesztésre áll az USA multicégeivel szemben. http://pestisracok.hu/kiszivargott-szabadkereskedelmi-egyezmeny-europara-ontene-mergeit-az-usa/
áfonya
2016. május 02. 23:40
Mint mi vásárlók nem érint a nyitva tartással a hétvégi munka ....Tóbi a kereskedelmi dolgozókkal beszélje meg ,,de a hétvégén dolgozókat is meg kellett volna kérdezni .Nem csak erőszakosan nyitni mert az eladók is emberek ,de a baloldal szerin cselédek ,nagyon örülhettek a baloldali kereskedők a hét végi munkának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!