Több pénzt adna az embereknek az LMP

2016. május 01. 13:24

Az LMP csökkentené az alacsonyabb jövedelműek terheit, adómentessé tenné a minimálbért, és olyan többkulcsos adórendszert alkalmazna, amely az átlagbér szintjén keresők jövedelmét is legalább 30 ezer forinttal növelné

2016. május 01. 13:24

A közszféra béreinek lényegesen nagyobb mértékű emelését sürgette Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap, a párt városligeti rendezvénye keretében megtartott sajtótájékoztatón. Közölte: 600 milliárd forintot akar feleslegesen elkölteni a kormány jövőre, miközben béremelésre ennél sokkal kisebb összeget fordít. Az LMP ezért átcsoportosításokat kezdeményez majd a 2017-es költségvetésen, hogy 8 órányi munkával senki ne keressen a létminimum alatt – mondta Schmuck Erzsébet.

A párt csökkentené az alacsonyabb jövedelműek terheit, adómentessé tenné a minimálbért, és olyan többkulcsos adórendszert alkalmazna, amely az átlagbér szintjén keresők jövedelmét is legalább 30 ezer forinttal növelné – hangsúlyozta. Az emberek 40 százaléka él a létminimum alatt, és magas az egykeresős családok aránya – mutatott rá a politikus, aki szerint emiatt nemcsak a magyar társadalom szakad ketté, de az ország is lecsúszik a régión belül.   

A dolgozók ugyanakkor csak bizonytalan ígéreteket kapnak, a szociális ágazatban várt alapbéremelése is elmarad. Utóbbiban még a pótlékaikat is félthetik az emberek-, és a közigazgatásban is csupán minden harmadik ember számíthat növekvő bevételekre – mutatott rá. 

A kormány azonban mindezek helyett fényűző beruházásokra költ – fogalmazott Schmuck Erzsébet, aki a remélt 3,1 százalékos GDP-növekedést, így az abból származó mozgástér mértékét is vitatta. A politikus bírálta a paksi bővítésre fordítandó plusz 100 milliárd forintot, a Városligetre szánt forrásokat, a miniszterelnök várba költözését, de a Modern városok program 153 milliárd forintját is, vagy a „kormányfő hobbiját”, a stadionépítést, amelyre jövőre majdnem 47 milliárd forint jut.

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nanahan
2016. május 02. 10:12
https://images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/51p2o5GTdrL.jpg
drkovax
2016. május 01. 22:35
Az olyan többkulcsos adórendszer, ami az átlagbér szintjén is ad még 30000 Ft-ot az azt jelenti, hogy 200000 Ft-ig adómentessé kell tenni vagy a minimálbér felett 2500000-ig csak 5% lehet az adó. Akinek egy ilyen rendszerben többet kellene adóznia mint ma, az már meg fogja találni a módját, hogy egyáltalán ne adózzon ... Ezek tényleg mindannyian együtt a Medgyessy-kampányt másolják: rágalmazás + betarthatatlan ígéretek ...
mer-kell
2016. május 01. 17:25
Te drága elempé! Adni úgy lehet, hogy azt először elveszik valakitől aki megdolgozott érte? Megis mi az terv???
hátakkor
2016. május 01. 15:40
"Az emberek 40 százaléka él a létminimum alatt" Akkor hogy él?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!