Tarlós: Képtelen állapotok a buszbeszerzés ügyében

2016. május 20. 13:48

Jó lenne, ha a kormány minél előbb feloldaná a buszbeszerzéssel kapcsolatos ellentétes javaslatait és intézkedéseit, különben a 3-as metró felújítása idején érezhető lesz a fennakadás – nyilatkozta Tarlós István pénteken egy könyvbemutató után.

2016. május 20. 13:48

Tarlós István szerint a kormány részéről fel kellene oldani az ellentmondást a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében. A főpolgármester egy pénteki budapesti könyvbemutatót követően a buszbeszerzésről és az ügyben a kormánnyal való egyeztetésről újságírói kérdésre elmondta: az első javaslat szolgáltatásvásárlás volt, ami „aztán egyik napról a másikra csapott át magyar busz vásárlásának az ajánlásába”. A főváros most úgy érzi magát egy kicsit, mintha valaki azt mondta volna neki, hogy „gyere ide, takarodj” –fogalmazott.

A főpolgármester kifejtette, egy érvényes kormányhatározat szerint az egyetlen szóba jöhető forrásból, az Európai Beruházási Bank hiteléből a kormány letiltotta a buszvásárlást. „Ezzel párhuzamosan pedig mindenféle emberek megszólalnak naponta, és azon fáradoznak, hogy rávegyék a fővárost a buszvásárlásra.” Valakinek a kormánynál lépni kellene, hogy annullálják a buszvásárlás tilalmáról szóló határozatot – tette hozzá. Tarlós István hangsúlyozta: számára az a fontos, hogy időben megérkezzen a megfelelő számú csuklós busz, és a 3-as metró felújítását időben meg tudják kezdeni.

Közölte, készen állnak a kormánnyal való egyeztetésre, de eddig még nem kaptak megkeresést. Tarlós István jelezte azt is, hogy június 8-ára hívta össze a Fővárosi Közgyűlés következő ülését, ahol döntés születhet a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról. Mint mondta, ha ennél tovább húzódik a dolog, akkor annak érezhető hatása lesz a 3-as metró felújításának megkezdésére. „A képtelen állapotot fel kellene oldani” – nyomatékosította a főpolgármester. A tervek szerint a novemberben kezdődő metrófelújítás miatt, a szerelvények kiváltása érdekében mintegy 150 csuklós autóbusz forgalomba állítása szükséges.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2016. május 20. 17:42
Zajlik a kedvezmenyezett kiválasztása. Lőrinc barát hamarosan buszcéget vesz, és egycsapásra minden megoldódik.
Matróz Kommandó
2016. május 20. 15:29
Valakinek a Solaristól csörög a zsebe!
valmue
2016. május 20. 15:24
Ezek a gecik a sajátjukat is szopatják......
Gregorius
2016. május 20. 15:23
A kerületi újságban az volt, hogy a MABI-nak még csak prototípus formájában létezik csuklós Euro 6-s motorral szerelt busza. Évek óta tudni lehetett, hogy a metro felújításhoz kelleni fog egy rakás csuklós. Nem értem azt, hogy miért nem készültek fel (készítették fel őket) már korábban. Közvetlen állami támogatás nem lehetséges, de rengeteg más "burkolt" módja van bizonyos kedvezmények megadásának. Referenciák nélkül külföldre semmit nem lehet eladni és ez kitűnő alkalom lett volna egy megfelelő méretű flotta működésének bemutatására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!