Három éve nincs költségvetése Spanyolországnak, de ez nem jogállamisági probléma

Pedro Sánchez most utazik harmadszor egy érvényes költségvetés nélküli ország fejeként nyaralni.

Az LMP oktatásügyi szakszóvivője szerint bár korábban 200 milliárd forintos többletről beszélt a nemzetgazdasági miniszter, az oktatásban valójában 14 milliárd forinttal emelkedik 2017-ben az elkölthető összeg, ami a büdzsé kevesebb, mint egy ezreléke.
Kevesli az oktatásra szánt forrásokat Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője, mondván: valójában 14 milliárd forinttal emelkedik 2017-ben az elkölthető összeg, ami a büdzsé kevesebb, mint egy ezreléke. A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: bár korábban 200 milliárd forintos többletről beszélt a nemzetgazdasági miniszter, jelenleg azonban az emberi erőforrások minisztere már mindössze 105,6 milliárd forintos összeget emleget.
Azonban 2016-ban az előirányzathoz képest eddig 91,5 milliárd forinttal növelte a kormányzat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ keretét, ezt figyelembe véve pedig már mindössze 14 milliárdos lesz az emelkedés 2017-ben – mutatott rá, amit az infláció mellett elenyészőnek ítélt. Az LMP a források jelentős növelését tartja szükségesnek, valamint kiszámítható és teljesíthető oktatási programot vár, olyat, amelyet egyeztettek az érintettekkel – hangsúlyozta a képviselő. Emellett a párt nagyobb beleszólást adna az ügyekbe a helyi önkormányzatoknak és visszaadná a tanároknak a szabad tankönyvválasztás lehetőségét.