Valami itt sem stimmel
Nem vagyok egy műszaki zseni, ezért szívesen fogadom a megoldást, vagy egy hozzáértő véleményét.
Az MSZP pártelnöke szerint az elmúlt napok hírei azt mutatják: a jegybanki alapítványokon keresztül a Fidesz választási kampányát támogatják. Tóbiás József úgy véli: világossá vált, hogy Matolcsy György nem független, hanem fideszes politikus, ám ha politizálni akar, akkor azt nem jegybankelnökként kell megtennie; ezért visz szerdán felmondólevelet Matolcsynak.
Felmondólevelet visz az MSZP elnök-frakcióvezetője Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének, mert az ellenzéki politikus szerint a jegybanki alapítványokon keresztül a Fidesz választási kampányát támogatják. Tóbiás József kedden Budapesten, sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: a jegybanktörvény szerint az MNB politikamentesen működik, vezetői függetlenek a politikától. Hozzátette: az elmúlt napok hírei alapján ugyanakkor világos, hogy Matolcsy György közvetetten a Fidesz esetleges választási győzelmét hívatott támogatni azokból a milliárdokból, amelyek az alapítványain keresztül rendelkezésére állnak.
Szerinte ezzel az is világossá vált, hogy az MNB elnöke törvényi értelemben nem független, hanem fideszes politikus. Ha pedig politizálni akar, azt nem jegybankelnökként kell megtennie – közölte. Tóbiás József elmondta, hogy ebben segíteni akarják, ezért szerdán elmegy az MNB-be és átadja a felmondólevelet Matolcsy Györgynek.
Még az eddigieknél is indokoltabbá vált, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot hozzanak létre Matolcsy György jegybankelnök ügyeinek kivizsgálására – vélekedett az MSZP-s politikus. Kedden meglesz a szükséges számú képviselői aláírás a határozati javaslathoz – fűzte hozzá. Az országgyűlési törvény szerint vizsgálóbizottság létrehozását a képviselők egyötöde kezdeményezheti.
Kifizették Török büntetését
Kérdésre válaszolva Tóbiás József beszélt arról, hogy az MSZP kifizette a Török Zsoltra, az MSZP volt szóvivőjére a bíróság által kirótt bírságot. Török Zsolt a Facebookon közölte, hogy egy 2013-as, a magánnyugdíjvagyon eltűnéséről tett kijelentése miatt pert vesztett Selmeczi Gabriella (Fidesz) ellen, és pénzt gyűjt, mert nem tudja kifizetni az összesen több mint félmillió forintos kártérítést és százezres perköltséget.
Közölte azt is, hogy nem támogatják az Uber alkalmazás blokkolásáról szóló törvényjavaslatot. Hozzátette: meg kellene teremteni a szolgáltatás működtetésének biztonságos feltételeit.